A magyar külpolitika stratégiai irányairól 1990–2020

A rendszerváltozás immár generációs távolságba került. Sorjáznak az értékelések az 1990–2020 közötti évekről. Ráadásul a harmincéves évforduló egybeesik a magyar történelem legnagyobb traumájának, a trianoni szerződésnek a százéves évfordulójával is. Többszörös indoka van tehát a magyar külpolitikáról beszélni, s nem csak a szokványos, kronologikus áttekintés formájában. Az időrend felszíne alatt ugyanis kormányokon áthúzódó, s újabb és újabb formában jelentkező folyamatok is rejlenek (például az adósság-külpolitika, azaz annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az eladósodás mennyiben és miként korlátozta az ország nemzetközi mozgásterét, vagy például a magyar külpolitika biztonságcentrikusságának átfordulása a gazdaságcentrikusságba, valamint az integrációs tagság után jelentkező belső külpolitika ügyei). Ráadásul a mélyáramlatok némelyike érdemben nem is tárgyalható egy szakpolitika keretei között. Ezúttal a magyar külpolitika hármas stratégiai irányáról lesz szó, amely az újságírók jóvoltából a „hármas prioritás” formában vált közismertté.

(Bevezetés)