Az európai integráció jövője

Az Európai Unió ma számos külső és belső kihívással néz szembe, amelynek különösen nagy súlyt ad Nagy-Britannia kilépése, amelyet a bomlás első jelének tekinthetünk, de úgy is felfoghatjuk, hogy logikus következménye az Európa vezetőit az 1980-asévektől jellemző, a gazdasági és társadalmi feltételeknek ellentmondó centralizációs törekvéseknek.
Európa egyesítésének gondolata nem új keletű. Történetében sikeresek voltak a kisebb regionális birodalmak és szövetségek, mint például Skandináviában a dán birodalom (13–15. század), Közép Európában a Habsburg-, Kelet-Európában a litván–lengyel birodalom, és idesorolhatjuk a Hanza-városok szövetségét is, amely lényegében a balti városok közötti szabadkereskedelmi egyezmény volt, vagy a Kalmari Uniót. Ezek a birodalmak, illetve szövetségek több évszázadon keresztül képesek voltak fennmaradni, míg végül a politikai erőviszonyok vagy a szövetséget létrehozó érdekek megváltozása következtében felbomlottak. Európa egységesítésének vágya azonban nem halt el, szinte minden évszázadból sorolhatunk ilyen törekvéseket, a mai Európai Unió szempontjából talán megemlíthetjük Victor Hugót, aki az 1849-espárizsi békekonferencián vetette fel az Egyesült Európa gondolatát. Később, a 20. század eleje már hangos volt az Európa egységét hirdető mozgalmak tevékenységétől, közülük kiemelhetjük a Richard Coudenhove-Kalergi által 1926-banmegalapított, máig élő páneurópai mozgalmat.

(Bevezetés)