India hatalmi politikája a 21. század harmadik évtizedében – kihívások és lehetőségek

A 21. század harmadik évtizede e sorok születéséig globális kihatással bíró válságok egész sorát hozta el. Hivatkozva erre a jelenségegyüttesre egyre többen vélik úgy, hogy a 2019-et követő évek egyúttal új világtörténelmi korszak határát is jelentik. Bár ma még igen korai lenne megkísérelnünk részletesen leírni ezen új korszak jellemzőit, az igen valószínűnek tűnik, hogy a nemzetközi rendszer jelentős állami és nem állami szereplőit érő különböző sokkhatások az addiginál feszültebb világot alapoznak meg. E világban a társadalmak várhatóan minden korábbinál nagyobb érzékenységet mutatnak majd a klimatikus és egészségügyi kockázatokkal szemben. Ugyanakkor a nagyhatalmak közötti érdekkonfliktusok alapján erősödhet a szembenállás a világrend fenn­tartásában érdekelt és az azt átrendezni kívánó államok között. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy formálódó világunkban a katonai erő hagyományos, háborús alkalmazása is újra reális opcióként merülhet fel e nagyhatalmak részéről, akár területszerző céllal is. Ez szintén jelentős változás a 2020-as éveket megelőző időszakkal összevetve. Noha várhatóan az Amerikai Egyesült Államok világelsősége (bár több vonatkozásban csökkenő fölény mellett) fennmarad még egy ideig, a világrend multipolaritásának erősödése és különösen a Kínai Népköztársaság által képzett pólus felértékelődése borítékolható (Vörös–Tarrósy 2024). A világrend jelenleg tapasztalható átalakulása persze nem néhány év fejleménye, és a legkevésbé sem váratlan, csupán arról van szó, hogy 2022–2023-ra elérkeztünk néhány olyan lélektani pillanathoz, amely megélhetőbbé tette azt a szélesebb közvélemény számára is, egyúttal lökést adott az említett, nagyhatalmak közötti polarizáció felgyorsulásához. A nemzetközi és biztonsági tanulmányok művelői (például Immanuel Wallerstein vagy Fred Halliday, Magyarországon pedig Tálas Péter munkásságát felhasználva) egyre gyakrabban jellemzik ezt a helyzetet a poszthegemoniális világrend fogalmával. Ez olyan állapotot takar, amelynek a korábbi hegemón (korunkban az Amerikai Egyesült Államok) világelsősége fontos területeken kérdőjeleződik meg, ezért nem tudja vagy nem szándékozik tovább fenntartani a létező hatalmi struktúrát. Egyúttal ez a riválisok erősebb fellépését is maga után vonja, a pozíciók újraosztásának céljától vezérelve (Tálas 2021: 2).
Voltaképpen bármilyen (jelenleg reálisan elképzelhető) forgatókönyv érvényesüljön is az előttünk álló évtizedek világrendjének kiformálódásakor, India az egyik legjelentősebb hatalom lesz az államok közösségén belül. E tekintetben nincs vita a témával foglalkozó szakértők között. Ám ez azt is jelenti, hogy állásfoglalásai egyes globális folyamatokat, illetve az indiai–csendes-­óceáni térség biztonságát és fejlődését érintő kérdésekben a többi hatalom számára is egyre fontosabbakká válnak. Újdelhi egyértelmű elköteleződésre bírása egyik vagy másik érdekelt fél mellett ezért várhatóan erősödő törekvés lesz a többi vezető hatalom részéről, miközben Dél-Ázsia legnagyobb állama a valóban multipoláris világrendben érdekelt, amelyben megőrzi stratégiai autonómiáját, és nem válik közvetlenül érintetté mások konfliktusaiban. Ez a jelenség már a ­2022-ben nyílt háborúvá eszkalálódott orosz–ukrán konfliktus vonatkozásában is megmutatkozott. 
E tanulmány India nemzetközi pozíciójának változásait elemzi a hidegháború utáni időszakra, azon belül különösen az elmúlt 10 esztendőre nézve. Külön ismerteti ennek során az ország fejlődésének néhány fontos jellemzőjét, a vezető hatalmakhoz fűződő viszonyát, valamint tágabb stratégiai környezetének Újdelhi számára kedvező avagy kedvezőtlen folyamatait. Végezetül a 2020-as évek elejének válságai nyomán a tanulmány kitekintésre is vállalkozik a jövőre annak vizsgálatával, hogy milyen kihívások terhelhetik az indiai hatalmi politikát az előttünk álló ­időszakban.