Köszöntés Kis Norbert jubileumára

Kis Norberttel lassan másfél évtizede ismerkedtem meg. Norbert nem az a fajta ember, aki felületes ismeretségeket bizalmas emberi kapcsolatokká stilizálna, vagy annak tettetne. Az erős kollegiális viszonyt, az abból olykor – nagy ritkán – szárba szökkenő barátságot csak közös megpróbáltatások edzhetik eléggé keményre. Ebben a kezdetekben nem lehetett részem. A megismerkedésünk utáni első néhány évünk tehát ritka találkozásokat és azok alkalmával szívélyes, de mindenkinek ugyanúgy kijáró udvariasságot hozott. Az apró emberi gesztusok
időnként talán meg is haladták e kereteket. Emlékszem, amikor először jártam a Ludovika felújított épületében, Norbert mutatta meg nekem a dísztermet, hivatalos dolgunk végeztével. Nehezen gondolhattam volna rá akkor, hogy néhány évvel később szinte haza fogok járni oda.

(Részlet a köszöntőből)