A letartóztatás gyakorlati kérdései az új büntetőeljárási törvény tükrében

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) számos gyakorlati változást hozott. A kodifikáció során azt a célt határozták meg, hogy
– Magyarország Alaptörvénye rendelkezéseinek megfelelő,
– a nemzetközi gyakorlattal és elvárásokkal összhangban álló,
– a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését biztosító,
– a magyar eljárásjog hagyományos értékeire építő,
– korszerű, hatékony, célszerű és észszerű időn belül lefolytatott,
– az igazságra törekvő,
– a funkciómegosztás elvét szem előtt tartó,
– a sértettek és különleges bánásmódot igénylő személyek érdekeire fokozott figyelmet fordító,
– a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét érvényesítő
büntetőeljárási szabályozást alakítsanak ki. A személyi szabadság elvonásával és korlátozásával járó kényszerintézkedések szabályainál a kodifikáció során mind rendszerszinten, mind a részletszabályokban a fokozatosság elvét hangsúlyozták. Ennek megfelelően a letartóztatás valóságos alternatívájaként jelent meg a bűnügyi felügyelet, amely gyűjtőfogalomként magába foglalta az 1998. évi XIX. törvényben (a régi Be.-ben) szabályozott házi őrizetet, lakhelyelhagyási tilalmat, valamint további más magatartási szabályokat.