Bővítéspolitika
Synopsis
Európa egyesülése a kontinens politikai gondolkodói számára már hosszú évszázadok óta fontos irányzatot jelent. Dante Alighieritől kezdődően több szerző is az egység mellett érvelt, amely a II. világháború után a gyakorlati megvalósulás útjára lépett. Az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásával olyan európai projekt vette kezdetét, amely a későbbiekben vonzóvá vált más államok számára is, így jelezték részvételi szándékukat, napjainkra pedig egy 27 tagállamot számláló sui generis együttműködés jött létre. Az Európai Gazdasági Közösség 1958-as alapítása még csak gazdasági-kereskedelmi együttműködésen alapult, amely az 1990-es évekre egyre több politikai elemmel alakult a mai Európai Unióvá. A változások a bővítéspolitikában is szemléletváltozást hoztak, ugyanis a gazdasági szempontokon túl egyre több politikai követelmény is megjelent a csatlakozási elvárások között. Napjainkban a bővítéspolitika a közös kül- és biztonságpolitikai együttműködés egyik eszközét jelenti, amelyben az EU a teljes jogú tagság perspektívájával szeretné a szomszédságában elhelyezkedő államokat stabilizálni, így a biztonsági percepciót erősíteni a csatlakozás ígéretével. Az elmúlt évtizedekben nemcsak hangsúlyeltolódást tapasztalhatunk e téren, hanem a bővítések egyre szigorúbb szabályrendszerének kidolgozását is, a bővítések időpontjai pedig egyre távolabb kerültek egymástól.
(Részlet a bevezetésből)