Kapcsolatok egy virtuális világban: Vázlat a munka során átalakuló kapcsolatokról

Az Ünnepelttel való kapcsolatom kialakulása, barátságom, azt hiszem, mindkettőnk számára hirtelen jött, mondhatni, minden előzmény nélküli. Annak ellenére megmaradt, hogy másképpen közelítünk bizonyos problémákhoz, feladatok megoldásához. Erről elég annyit mondanom, hogy én nem vagyok annyira rendezett, szervezeti ember, mint ő. E tanulmány témájának kiválasztásánál sok mindenre gondoltam, de Kis Norbert személyisége és az ötvenes szám egyre gyakrabban juttatta eszembe a saját ötven évvel ezelőtti világomat, amely – úgy érzem – egyre inkább eltűnőben van. Ötven évvel ezelőtt kezdtem el egyetemi tanulmányaimat egy nagyon összetartó, egymást becsülő és szerető közösségben. Többször fogom használni ezt a kifejezést: egy valóságos „közösségben”. Valóságos barátaim voltak, valóságos bulikba jártunk, valóságos tanórákon vettünk részt, olyan professzoroktól tanultunk, akiket valóságosan, feltétel és érdek nélkül tiszteltünk, valóságos zenéket hallgattunk. Emlékeim szerint valóságos környezetünk tökéletesen kitöltötte világunkat, eszünkbe sem jutott valamilyen más világot keresni, pótcselekvésbe menekülni. Egyszerűen örültünk annak, hogy élünk, és így élünk. Természetesen ma visszatekintve már látom naivitásunkat, bizalmunkat egymás és mások iránt annak ellenére, hogy a kor szellemének megfelelően kialakult bennünk egyfajta védekezési mechanizmus. Igaz, hogy lehetőségünk sem nagyon volt ebből a világból kilépni, napjainkra utalva, a technológiai eszközök sem álltak rendelkezésre.