„Mert szeretjük a Földünket”: A természettel kapcsolatos felfogás konzervatív olvasata(i)

„Az ember fáj a földnek.” Immáron több mint 175 esztendő telt el azóta, hogy Vörösmarty Mihály papírra vetette e paradigma jellegű szavakat, amelyek azóta sem veszítettek az aktualitásukból. Azonban a Föld és az ember kétes értékű nexusának vizsgálatakor ennél jóval „archaikusabb” forrásokkal is találkozhatunk (még ha ekkoriban kevéssé is fájt az ember tevékenysége a Földnek): Szophoklész Antigonéjának kardalában például arról olvashatunk, hogy az ember miként zaklatja Gaiát, a magasztos istennőt, „a meg-megújulót / Évről évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet”. Az ember valóban kitartóan munkálkodott azon, hogy elszakítsa lelkét a Földtől, amellyel – a jungi interpretáció szerint – eredendően függőségi viszonyban állt, vagy amelyhez legalábbis egyfajta vallásos jellegű tisztelet kötötte.

(Részlet a bevezetésből)