Közlekedéspolitika és a transzeurópai közlekedési hálózat

Minthogy a közlekedés (és a tágabb értelmű mobilitás) a mindennapok elválaszthatatlan része, az ezzel kapcsolatos szakpolitika minden európai polgár életére hatással van. Amint ebből a fejezetből kiderül, a közlekedési ágazatnak az integráció kezdeteitől jelentős szerepet szántak, még ha a szakpolitika érdemi fejlődésére végül évtizedeket kellett is várni. A világ és benne Európa közben sorsfordító változásokon ment keresztül, a mobilitás jövőjét meghatározó tényezők pedig – a 21. század második évtizedének kezdetén többek között a klímaváltozás és a Föld szűkös erőforrásai, a népesedési folyamatok, a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek, a politikai és szabályozási egyensúly(talanság), a technológiai fejlődés (például digitalizáció, automatizáció) – továbbra is folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állítják a közlekedéspolitikáért felelős szakembereket és a döntéshozókat.
Az európai szakpolitika célja mindvégig a szabadságelvek érvényesítése, konkrétan pedig az egységes belső piac létrehozását és működését támogató közlekedési rendszer kialakítása volt. Ennek érdekében a közös elvek és szabályok írásba fektetésén és alkalmazásán túl a figyelem idővel egyre inkább az infrastruktúra összefüggő hálózatba szervezésére terelődött, így fogalmazódott meg a transzeurópai közlekedési hálózatok programja (TEN-T, az 1990-es években még sok helyen: TEN-Tr). A TEN-T egyszerre jelent európai szakpolitikai törekvést és az egész kontinenst szolgáló közlekedési hálózatot, amely közutakból, vasutakból, belvízi hajóutakból, tengerhajózási útvonalakból, valamint a közlekedési módon belüli és módok közötti kapcsolatot biztosító kikötőkből, repülőterekből és vasúti-közúti terminálokból áll.

(Bevezetés)