A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége: Jogérvényesülés és alapvető jogok

Az Európai Unió alapjogi rendszere az európai jogközösségben ma az emberi jogok védelmének egyik legfontosabb dimenzióját képezi. Az alapvető jogok védelme nemcsak a tagállamok számára megkerülhetetlen, de az uniós intézmények tevékenységének minden területét áthatja. Ez azonban nem volt mindig így. Az Európai Gazdasági Közösség 1958-as alapításakor a tagállamok egy gazdasági integráció létrehozását irányozták elő; az emberi jogok védelme nem szerepelt az „alapító atyák” célkitűzései között. Az integráció mélyülése azonban természetszerűleg magával hozta egy alapjogvédelmi rendszer kialakításának igényét, hiszen a Közösség egyre intenzívebb jogalkotó és jogalkalmazó tevékenysége számos alapjogi relevanciájú kérdést vetett fel.
A közösségi alapjogvédelem megalapozásának feladatát az 1960-as évek végétől az Európai Bíróság vállalta magára. A tagállamok később, az 1970-es évek végén kezdték felismerni a közösségi szintű alapjogvédelem szükségességét, és eleinte csak politikai nyilatkozatok formájában, majd az alapító szerződések módosításai útján kialakították az alapjogok védelmének elsődleges közösségi jogi kereteit. Az uniós alapjogvédelmi rendszer a Lisszaboni Szerződéssel nyerte el napjainkban ismert formáját, amely kötelező erővel ruházta fel az Európai Unió Alapjogi Chartáját, miközben megőrizte az Európai Bíróság jogfejlesztő gyakorlatában kikristályosodott, íratlan alapjogokat is.
Az öt évtizedes fejlődési folyamat eredményeként az Európai Unió napjaink egyetlen nemzetközi szervezete, amely saját aktusaival szemben alapjogi védelmet biztosít. Az uniós alapjogvédelem evolúciója azonban korántsem zárult le. Még mindig nyitva áll az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozás kérdése, valamint tisztázandók a nemzetközi jog, az uniós jog és a tagállamok belső joga közötti komplex összefonódásokból fakadó problémák is.

(Bevezetés)