Belső (egységes) piac

A közös, majd belső (egységes) piac létrejötte az európai integráció kiemelkedően fontos és sikeres eleme, bár korántsem beszélhetünk egy lezárt folyamatról. A tagállamok nemzeti jogszabályai és tágabb értelemben vett szabályozási keretei közötti eltérések, a piaci széttagoltság alapvető akadályokat képezhetnek a másik tagállamból érkező áru, személyek (munkaerő), szolgáltatások vagy tőke fogadása tekintetében (így szabványok, biztonsági, technikai és fogyasztóvédelmi előírások, munkakörök betöltéséhez előírt képzettségi szintek követelményei). Az alapszabadságok koncepciója ebben a piaci térségben pont e nehézségek miatt feltételezi, hogy a másik tagállamból fogadott áru, személyek (munkaerő), szolgáltatás, tőke vonatkozásában a tagállami előírásoknak egységesnek vagy legalább hasonlónak kell lenniük. Így az alapszabadságok érdemben is megvalósulhatnak, és nem csak a jogalkotó üres ígéretei maradnak.1 A belső (egységes) piac önmagában a határellenőrzések megszüntetésével nem képes megvalósulni, ezért az alapszabadságok minél hatékonyabb érvényesítése érdekében a tagállamok és az EU intézményei a tagállami jogrendszereket érintő folyamatos jogegységesítést, jogközelítést, illetve jogharmonizációt végeznek, és emellett az Európai Unió Bíróságának esetjogi megállapításai is biztosítják a belső (egységes) piac működését. A részes államok gazdaságainak egyre mélyebb egybenyitása, az uniós polgárok szabad mozgása, illetve az európai vállalatok tevékenységeinek határon átnyúló nyitottsága, a verseny által is generált növekedési potenciál alapozza meg a napról napra gyarapodó, országhatárokon belüli és azokon át is ívelő gazdasági, kereskedelmi és társadalmi kapcsolatok sokaságát.

(Részlet a bevezetésből)