Úton a körforgásos gazdaság felé: A hulladékgazdálkodás reformja Magyarországon
Szerzők
Absztrakt
A körforgásos gazdaságra történő átállás napjaink egyik legfontosabb környezet- és gazdaságpolitikai kihívása, amely rendszerszintű szemléletváltást igényel: a hulladék nem csupán a gazdasági folyamatok végterméke, hanem a gazdaság körforgásába visszavezethető erőforrás.
Ez a paradigmaváltás hívta életre hazánk hulladékgazdálkodási rendszere gyökeres átalakításának igényét. E folyamat részeként Magyarország az állami hulladékgazdálkodási közfeladat koncesszióba adásával egy Európában is sajátos, számos szempontból egyedülálló modellt vezetett be.
A kötet elsőként nyújt átfogó, tudományos elemzést – olykor gyakorlati példákkal – a modellváltás jogi, közigazgatási és közpolitikai hátteréről.
A modellváltás jelentősége messze túlmutat az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának újraszervezésén, hiszen a körforgásos gazdaság hazai intézményi és szabályozási kereteit is alapvetően alakította át.
A kötet elsősorban a közigazgatási jog, a kötelmi jog és a környezetjog iránt érdeklődő egyetemi oktatók, kutatók és a hulladékgazdálkodási szakemberek számára nyújt átfogó képet a magyar hulladékgazdálkodási rendszer reformjáról és annak jogi összefüggéseiről.
Információk a szerzőről
tudományos munkatárs, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Tanszék
Hivatkozások
[AA] (1999a): Atipikus szerződés. In Lamm Vanda – Peschka Vilmos (főszerk.): Jogi lexikon. Budapest: KJK-Kerszöv, 58–59.
[AA] (1999b): Jogág. In Lamm Vanda – Peschka Vilmos (főszerk.): Jogi lexikon. Budapest: KJK-Kerszöv, 292–293.
[AA] (1999c): Közigazgatási szerződés. In Lamm Vanda – Peschka Vilmos (főszerk.): Jogi lexikon. Budapest: KJK-Kerszöv, 322.
[AA] (1999d): Vegyes szerződés. In Lamm Vanda – Peschka Vilmos (főszerk.): Jogi lexikon. Budapest: KJK-Kerszöv, 629.
Ádám Antal (1968): Az államjogi és az államigazgatási jogi szerződések problémáiról. Jogtudományi Közlöny, 23(3), 121–129.
Ádám Antal (1995): A köztestületek és a közjogi szerződések a postmodern társadalom és állam kapcsolataiban. Acta Humana, 6(21), 16–30.
Ádám Antal (2004): A közjogi szerződésekről. Jura, 10(1), 5–17.
Arrowsmith, Sue (2017): The Law of Public and Utilities Procurement. Regulation in the EU and UK. I–II. London: Sweet & Maxwell.
Árva Zsuzsanna (2018): Közigazgatási jogalkotás. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Budapest: HVG-ORAC, 1–14. [1]–[43]. Online: https://ijoten.hu/szocikk/kozigazgatasi-jogalko-tas#block-857
Auer Ádám (2015): A közszolgáltatási szerződés. In Papp Tekla (szerk.): Atipikus szerződések. Budapest: OPTEN, 530–549.
Auer Ádám (2018): Megjegyzések a tilos szerződések polgári dogmatikájához a közbeszerzési szerződés kapcsán. Jogtudományi Közlöny, 73(11), 486–494.
Auer Ádám (2021a): Adalékok és jogesetek a tilos szerződés jogtörténetéhez. Opuscula Civilia, 6(2), 1–11.
Auer Ádám (2021b): Hol a határ? Közszolgáltatási szerződések köz- és magánjog határán. In Per e s Zsuzsanna – Bathó Gábor (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 80 éves Máthé Gábor tiszteletére. Labor est etiam ipse voluptas. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó, 37–50. Online: https://doi.org/10.36250/00984_02
Bailey, Stephen Kemp (1964): Ethics and the Public Service. Public Administration Review, (24)4, 234–243.
Bailey, Stephen James (1995): Public Sector Economics. Theory, Policy and Practice. Basingstoke: Macmillan.
Bakács Tibor (1992): Magyar környezetjog. Budapest: Springer Hungarica.
Bakos Ferenc (1984): Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Balázs István (2017): A közigazgatás cselekvésének eszközrendszere. In Balázs István (szerk.): Közigazgatás-elmélet. Debrecen: Debreceni Egyetem, 79–95.
Balázs István (2018): A közigazgatás. In Jakab András (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Budapest: HVG-ORAC, 1–12. [1]–[66]. Online: https://ijoten.hu/szocikk/a-kozigazgatas
Balázs István (2021): A közigazgatás fogalmi elemei és sajátosságai. In Balázs István (szerk.): Közigazgatási jogi alaptanok. Debrecen: Debreceni Egyetem, 22–53.
Balázs, István – Nagy, Marianna – F. Rozsnyai, Krisztina (2016): La réconnaissance des actes administratifs étrangers en Hongrie. In Muñoz, Arana – Rodr iguez, Jaime (szerk.): Recognition of Foreign Administrative Acts. New York: Springer, 193–217. Online: https://doi.org/10.1007/978-3-319-18974-1_10
Balogh Arthur (1903a): Alkotmánytan. Pozsony–Budapest: Stampfel Károly.
Balogh Arthur (1903b): Közigazgatástan. Pozsony–Budapest: Stampfel Károly.
Balogh Judit (2012): Az önálló szabályozó szervek. In Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.) Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. Budapest: HVG-ORAC, 283–286.
Bándi Gyula (1995): A hulladékgazdálkodás jogi szabályozásáról. Magyar Közigazgatás, 45(5), 301–308.
Bándi Gyula (1997): Útmutató az önkormányzatoknak a települési hulladékokkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás megszervezéséhez. Budapest: BM.
Bándi Gyula (1999): Környezetjog. Budapest: Osiris.
Bándi Gyula (2000): Környezetjog. Budapest: Osiris.
Bándi Gyula (2002a): A hulladékgazdálkodás felelősségi rendszere. In Böröcz Helga (szerk.): Hulladékgazdálkodási kézikönyv I. Budapest: KJK-Kerszöv, 317–344.
Bándi Gyula (2002b): A hulladékgazdálkodási törvény. In Böröcz Helga (szerk.): Hulladékgazdálkodási kézikönyv I. Budapest: KJK-Kerszöv, 11–52.
Bándi Gyula (2002c): Az engedélyezési rendszer kapcsolódási pontjai. In Böröcz Helga (szerk.): Hulladékgazdálkodási kézikönyv I. Budapest: KJK-Kerszöv, 281–316.
Bándi Gyula (2002d): Önkormányzati feladatok a települési hulladékkezelés kapcsán. In Böröcz Helga (szerk.): Hulladékgazdálkodási kézikönyv I. Budapest: KJK-Kerszöv, 109–160.
Bándi Gyula (2002e): Környezetjog. Budapest: Osiris.
Bándi Gyula (2002f): A hulladék fogalma egy aktuális jogesetben. Európai Jog, 2(3), 38–40.
Bándi Gyula (2004): Környezetjog. Budapest: Osiris.
Bándi Gyula (2005a): A környezetjogi felelősségről. Belügyi Szemle, 53(5), 3–21.
Bándi, Gyula (2005b): The Definition of Waste from a Legal Point of View. Periodica Polytechnica-Social And Management Sciences, 13(2), 169–180.
Bándi Gyula (2006a): Környezetjog. Budapest: Osiris.
Bándi Gyula (2006b): Az együttműködés elve a környezetvédelemben és a közigazgatási szerződés. In Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Budapest: Aula, 27–34.
Bándi Gyula (2011): Környezetjog. Budapest: Szent István Társulat.
Bándi Gyula (2012): A hulladékgazdálkodás szabályozási anomáliái. In Litkey-Juhász Orsolya – Trombitás Gábor (szerk.): A települési hulladékgazdálkodás válsága: „A válság vesztesei – a paragrafusok fogságában” projekt: az alapvető jogok biztosának kiadványa a 2012. június 1-jén az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában rendezett konferenciáról. Budapest: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 129–142.
Bándi Gyula (2013): Gondolatok az elővigyázatosság elvéről. Jogtudományi Közlöny, 68(10), 471–480.
Bándi Gyula (2014): Környezetjog. Budapest: Szent István Társulat.
Bándi Gyula (2017a): A visszalépés tilalma és a környezetvédelem. In Gellén Klára (szerk.): Honori et virtuti: Ünnepi tanulmányok Bobvos Pál 65. születésnapjára. Szeged: Iurisperitus Kiadó, 9–23.
Bándi Gyula (2017b): Gyakorlati jogértelmezési gondolatok a hulladék fogalmi rendszere körében. Miskolci Jogi Szemle, 12(2. klsz.), 34–44.
Bándi Gyula (2017c): Környezeti értékek, valamint a visszalépés tilalmának értelmezése. Iustum Aequum Salutare, 13(2), 159–181.
Bándi Gyula (2021): A visszalépés tilalma, mint minimális környezet-védelmi elvárás. Közigazgatástudomány, 1(1), 34–49. Online: https://doi.org/10.54200/kt.v1i1.4
Bándi Gyula (2022a): A környezetjogi elvei. In Bándi Gyula (szerk.): Környezetjog. Budapest: Szent István Társulat, 28–102.
Bándi Gyula (2022b): A környezetjogi szabályozás módszertana. In Bándi Gyula (szerk.): Környezetjog. Budapest: Szent István Társulat, 143–168.
Bándi Gyula – Tahyné Kovács Ágnes (2022): Jog a környezethez. In Bándi Gyula (szerk.): Környezetjog. Budapest: Szent István Társulat, 103–142.
Barabás Gergely (2018a): Közigazgatási cselekmény. In Barabás Gergely – F. Rozsnyai Krisztina – Kovács András György (szerk.): Kommentár a közigazgatási perrendtartáshoz. Budapest: Wolters Kluwer, 78–94.
Barabás Gergely (2018b): Közigazgatási szerződés. In Barabás Gergely – F. Rozsnyai Krisztina – Kovács András György (szerk.): Kommentár a közigazgatási perrendtartáshoz. Budapest: Wolters Kluwer, 124–134.
Baranyai Gábor (2018): Paradigmaváltás az európai hulladékjogban? – Észrevételek a kiterjesztett gyártói felelősség intézményesüléséhez. Európai Tükör, 21(3), 93–115.
Baranyai Gábor – Németh Zsolt (2018): Hulladékgazdálkodás. In Baranyai Gábor – Csernus Dóra Ildikó (szerk.): A fenntartható fejlődés és az állam feladatai. Budapest: Dialóg Campus, 333–344.
Baranyi Bertold – Számadó Tamás (2018): Hatósági ellenőrzés: 98–102. §. In Barabás Gergely – Baranyi Bertold – Fazekas Marianna (szerk.): Kommentár az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 619–634.
Barta Attila (2017): A hatósági ellenőrzés és a hivatalbóli eljárás, valamint egyes hatósági intézkedések különös szabályai. In Balázs István (szerk.): Közigazgatási eljárások. Debrecen: Debrecen Egyetemi Kiadó, 108–113.
Barta Attila (2019): A hatósági ellenőrzés és a hivatalbóli eljárás, valamint egyes hatósági intézkedések különös szabályai. In Balázs István (szerk.): Közigazgatási eljárások. Debrecen: Debrecen Egyetemi Kiadó, 131–138.
Becker, Bernd (1989): Öffentliche Verwaltung. Lehrbuch für Wissenschaft und Praxis. Kempfenhausen: Verlag R. S. Schulz.
Bencsik András (2009): A közigazgatási szerződésekről, különös tekintettel a hatósági szerződésekre. Jura, 15(2), 191–198.
Bencsik András szerk. (2012): Közigazgatási jog. Különös rész. Budapest–Pécs: Dialóg Campus.
Bencsik András – Rózsás Eszter szerk. (2018): Közigazgatási jog. Különös rész. Budapest–Pécs: Dialóg Campus.
Bende Tibor (2022a): Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat I. Ügyvédek Lapja, 61(2), 37–42.
Bende Tibor (2022b): Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat II. Ügyvédek Lapja, 61(4), 29–33.
Bende-Szabó Gábor (2008): A hatósági ellenőrzés. In Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási jog nagy kézikönyve. Budapest: CompLex, 514–530.
Bende-Szabó Gábor et al. (2008): Különös rész. In Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási jog nagy kézikönyve. Budapest: CompLex, 629–1831.
Benedek Károly (1995): [A kötelmi jog. A szerződés.] Általános szabályok. In Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. I. Budapest: KJK, 528–560.
Berényi Sándor (1984a): Az államigazgatási aktusok. In Beck György – Czéh György (szerk.): Magyar államigazgatási jog. Általános rész. Budapest: BM, 573–614.
Berényi Sándor (1984b): Az államigazgatási szervek hatósági jogalkalmazó tevékenysége. In Beck György – Czéh György (szerk.): Magyar államigazgatási jog. Általános rész. Budapest: BM Könyvkiadó, 615–646.
Berényi Sándor (1985): Államigazgatásjog. Különös rész I. Tansegédlet. Budapest: Rendőrtiszti Főiskola.
Berényi Sándor (1997): A közigazgatás hatósági jogalkalmazó tevékenysége, a közigazgatási aktus. Budapest: Rejtjel.
Berényi Sándor (2002a): A közigazgatási aktus. In Ficzere Lajos – Fazekas Marianna (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Budapest: Osiris, 293–325.
Berényi Sándor (2002b): A közigazgatás hatósági jogalkalmazó tevékenysége. In Ficzere Lajos – Fazekas Marianna (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Budapest: Osiris, 326–360.
Berényi Sándor (2003): Az európai közigazgatási rendszerek intézményei. Autonómiák és Önkormányzatok. Budapest: Rejtjel.
Berényi Sándor – Madarász Tibor – Szatmári Lajos (1970): Magyar államigazgatási jog. Különös rész. II. A népgazdasági igazgatás. Egységes jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó.
Berényi Sándor et al. (1972): Magyar államigazgatási jog. Különös rész. Budapest: Tankönyvkiadó.
Berényi Sándor et al. (1982): Magyar államigazgatási jog. Különös rész III. Népgazdasági ágazati igazgatás. Kézirat. Budapest: Tankönyvkiadó.
Berényi Sándor et al. (1994): Magyar államigazgatási jog. Különös rész. Ideiglenes jegyzet. Budapest: Verzál.
Berke Barna (2003): A gazdasági verseny joga az Európai Közösségben. In Király Miklós (szerk.): Az Európai Közösség Kereskedelmi joga. Budapest: CompLex, 155–333.
Bodzási Balázs (2020): Az elidegenítési és terhelési tilalom szabályozása a Ptk.-ban és a megsértése során alkalmazandó jogkövetkezmények. Magyar Jog, 67(4), 189–198.
Bolf-Galamb Zsófia (2011): A közszolgáltatási csomag reformja. Az Európai Bizottság javaslatai a közszolgáltatások finanszírozására vonatkozó állami támogatási szabályok felülvizsgálatára. Állami Támogatások Joga, 3(4), 3–17.
Bolf-Galamb Zsófia – Kányási Zsófia (2011): Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak köz-szolgáltatásért járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatások. III. rész szektor-specifikus szabályok. Állami Támogatások Joga, 3(1), 3–22.
Bolf-Galamb Zsófia – Mohay Ákos (2012): A közszolgáltatások ellentételezésére vonatkozó új szabályok – az Almunia-csomag elemei. Állami Támogatások Joga, 4(2), 3–24.
Boncz Ferenc (1876): A magyar közigazgatási törvénytudomány kézikönyve. A törvényhozás legújabb állása szerint. III. kötet. Budapest: Athenaeum.
Bordás Mária (1994): Gazdasági közigazgatás. Koncesszió a közigazgatásban. Budapest: Államigazgatási Főiskola.
Bordás Mária (2001): Koncesszió a közigazgatásban. In Lőrincz Lajos (szerk.): Közigazgatás és a gazdaság. Budapest: UNIÓ, 349–383.
Bordás Péter (2020): Közszolgáltatások. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Budapest: HVG-ORAC, 1–21. [1]–[81]. Online: https://ijoten.hu/szocikk/kozszolgaltatasok
Boros Anita (2011a): Jogalkalmazási kérdések a (köz)szolgáltatási koncesszió kérdéskörében I. Közbeszerzési Szemle, 1(8), 35–40.
Boros Anita (2011b): Jogalkalmazási kérdések a (köz)szolgáltatási koncesszió kérdéskörében II. Közbeszerzési Szemle, 1(11), 39–47.
Boros Anita (2019): A hatósági ellenőrzés. In Boros Anita – Darák Péter (szerk.) Az általános közigazgatási rendtartás szabályai. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 188–194.
Boros Anita (2021a): A hulladékgazdálkodási (köz)szolgáltatás meg-szervezésének új hazai modellje. In Árva Zsuzsanna – Barta Attila: Évtizedek a magyar közigazgatás szolgálatában. Ünnepi tanulmányok Balázs István Professzor 65. születésnapjára. Debrecen: Debreceni Egyetem, 389–411.
Boros Anita (2021b): Az illegális hulladék felszámolásának új magyar modellje. In Peres Zsuzsanna – Bathó Gábor (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 80 éves Máthé Gábor tiszteletére. Labor est etiam ipse voluptas. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó, 177–188. Online: https://doi.org/10.36250/00984_14
Boros Anita (2021c): Széljegyzetek egy előzetes alkotmánybírósági normakontroll-eljárás megállapításaihoz. In Peres Zsuzsanna – Pál Gábor (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 80 éves Tamás András tiszteletére. Semper ad perfectum. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó, 115–125.
Boros Anita et al. (2019): Szakigazgatás I. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Boros Anita – Kurdi Zoltán – Lukács Pál Zoltán – Sarkady Attila – Banász Zsuzsanna (2021): Opinion of the Hungarian Population on the Reform of Beverage Packaging Deposit-Refund System. Sustainability, 13(11), 1–18.
Boulding, Kenneth Ewart (1966): The Economics of the Coming Spaceship Earth. In Jarr ett, Henry (szerk.): Environmental Quality in a Growing Economy. Baltimore: Resources for the Future, 3–14.
Bovis, Christopher: Public-Private Partnerships in the European Union. Routledge, New York, 2014.
Buzás Gábor (2009): Hatósági ellenőrzés. In Balla Zoltán (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai. Budapest: Rejtjel, 147–154.
Buzás Gábor (2011): Hatósági ellenőrzés. In Balla Zoltán et al. (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai. Budapest: Rejtjel, 155–163.
Carnelutti, Francesco (1940): Metodología del Derecho. Buenos Aires: Valletta Ediciones.
Cheva llier, Jacques – Loschak, Daniéle (1978): Science administrative. Théorie générale de l’institution administrative. Paris: LGDJ.
Cisotta, Roberto (2016): Criterion of Selectivity. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 129–150.
Concha Győző (1905): Politika. II. kötet. Közigazgatástan. Budapest: Grill.
Cornes, Richard – Sandler, Todd (1996): The Theory of Externalities Public Goods, and Club Goods. Cambridge: Cambridge University Press.
Cullis, John – Jones, Philip (2003): Közpénzügyek és közösségi döntések. Ford. Homonnai János. Budapest: Aula.
Csák Csilla (2008): Hulladékgazdálkodás. In Csák Csilla (szerk.): Környezetjog I. Előadásvázlatok az általános és különös részi környezetjogi gondolkodás köréből. Miskolc: Novotni Alapitvány, 56–71.
Csák Csilla (2011): A hulladék fogalmának értelmezése az uniós ítélkezési gyakorlat alapján. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, 25(29), 423–434.
Csák Csilla (2012): A környezetjogi felelősség magánjogi dogmatikája. Miskolc: Miskolci Egyetem.
Csák Csilla (2014a): A hulladékgazdálkodás elhatárolási kérdései a „szennyezett talajra” vonatkozó jogi szabályozás szemszögéből. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, 28(32), 353–370.
Csák Csilla (2014b): A „szennyező fizet” elv értelmezése és alkalmazása a hulladékgazdálkodásban. Miskolci Jogi Szemle, 9(1), 16–32.
Csák Csilla (2014c): „Aufsicht frei” – oder der Umfang der Verpflichtung zur Leistung der Information bei den grenzüberschreitenden Verbringungen von Abfällen. Agrár- és Környezetjog, 9(17), 5–38.
Csák Csilla (2014d): Das Deckungsystem der Kostentragung der Abfallbewirtschaftung. Agrár- és Környezetjog, 9(16), 48–75.
Csák Csilla – Marinkás György (2019a): A KKE országok hulladékgazdálkodási szabályozása és azok konformitása az uniós joggal. Miskolci Jogi Szemle, 14(1/2), 5–18.
Csák Csilla – Marinkás György (2019b): A pernye jogi besorolása az Európai Uniós és a magyar jog alapján. A kapcsolódó EuB joggyakorlat elemzése. Jog, Állam, Politika, 11(4), 125–137.
Csák Csilla – Marinkás György (2019c): The Legal Categorization of Fly Ash in EU and the Hungarian Law – Analysis of Related CJEU Case-law. Geosciences And Engineering, 7(10), 60–73.
Csák Csilla – Olajos István (2022): Hulladékgazdálkodás. In Raisz Anikó (szerk.): Környezetjog. Különös rész. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó, 135–149.
Cseh Balázs (2024): Az önkormányzatok lehetőségei a hulladékgazdálkodás területén. Jegyző és Közigazgatás, 25(6), 7–11.
Csink Lóránt (2013): Önálló szabályozó szerv. In Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az alkotmány-jogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. Budapest: HVG-ORAC, 309–315.
Dantesz Péter – Imre Miklós (1991): A koncessziós jogviszony természetéről. Magyar Közigazgatás, 41(11), 1034–1040.
Darák Péter (1995): Egyezség a közigazgatási perben. Magyar Közigazgatás, 45(11), 625–629.
Darázs Lénárd (2008): A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések semmissége. Polgári Jogi Kodifikáció, 10(5–6), 14–26.
Denhardt, Robert – Denhardt, Janet Vinzant (2000): The New Public Service: Serving Rather than Steering. Public Administration Review, 60(6), 549–559.
Denhardt, Robert – Denhardt, Janet Vinzant (2015): The New Public Service Revisited. Public Administration Review, 75(5), 664–672.
Derraik, José Guilherme Behrensdorf (2002): The Pollution of the Marine Environment by Plastic Debris. A Review. Marine Pollution Bulletin, 44(9), 842–852.
Dezső Attila (2015): Értékhatár alatti (irányelvek hatálya alá nem tartozó) közbeszerzések. In Dezső Attila (szerk.): Magyarázat az Európai Unió közbeszerzési jogához. Budapest: CompLex Wolters Kluwer, 169–201.
Drabbe, Humbert (2013): The Test of Selectivity in State Aid Litigation. The Relevance of Drawing Internal and External Comparisons to Identify the Reference Framework. In Rust, Alexander – Micheau, Claire (szerk.): State Aid and Tax Law. International Tax Conferences of the University of Luxembourg Vol. III. Alphen aan den Rijn: Kluwer Law International, 87–106.
Dudás Attila – Papp Tekla (2013): Atipikus szerződések Magyarországon és Szerbiában. Debreceni Jogi Műhely, 10(3), 1–16.
Egyed István (1927): Közjogi alapismeretek. Budapest: Fejér Vármegye Közönsége.
Ellen MacArthur Foundation (2009): Circular Economy System Diagram.
Ellen MacArthur Foundation (2016): The New Plastics Economy. Rethinking the Future of Plastics.
Engert, Marcus (2002): Die historische Entwicklung des Rechtsinstitut Verwaltungsakt. Frankfurt am Main: Peter Lang.
Eörsi Gyula (1994): A szerződések rendszere. In Eörsi Gyula et al. (szerk.): Kötelmi jog. Különös rész. Egyes szerződésfajták. Budapest: Tankönyvkiadó, 6–10.
European Parliament (1996): Public Undertakings and Services in the European Union. Part II: Public Service Missions Attributed to Undertakings in the Member States. Woking Paper, Economic Series, W-21.
Erbguth, Wilfried – Schlacke, Sabine (2015): Umweltrecht. Baden-Baden: Nomos.
Ereky István (1931): Közigazgatási jogi jegyzetek. Szeged: Szent István Társulat.
F. Rozsnyai Krisztina (2017): A közigazgatási szerződések. In Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész III. A közigazgatási jog elméleti kérdései. A közigazgatási hatósági eljárásjog. A közigazgatási szankció. Budapest: ELTE Eötvös, 100–118.
F. Rozsnyai Krisztina (2020): A közigazgatási szerződések. In Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész III. A közigazgatási jog elméleti kérdései. A közigazgatási hatósági eljárásjog. A közigazgatási szankció. Budapest: ELTE Eötvös, 98–110.
Fábián Adrián (2010): Közigazgatás-elmélet. Budapest–Pécs: Dialóg Campus.
Farkas Csaba – Iván Dániel (2022): A koncessziós szerződés helye a honi kötelmi jog rendszerében. Forum: Acta Juridica et Politica, 12(1), 63–80.
Fayol, Henri (1917): Administration Industrielle et générale. Prévoyance – organisation – commandement – coordination – controle. Paris: H. Dunod et E. Pinat.
Fayol, Henri (1984): Ipari és általános vezetés. Tervezés, szervezés, közvetlen irányítás, koordinálás, ellenőrzés. Ford. Tari Ernő. Budapest: KJK.
Fazekas János (2015): Az önálló szabályozó szervek rendeletalkotási tevékenysége Magyarországon. Új Magyar Közigazgatás, 8(2), 15–21.
Fazekas János (2015b): Az önálló szabályozó szervek rendeletalkotó hatáskörének alkotmányos keretei. In Fazekas Marianna (szerk.): Gazdaság és közigazgatás. Tanulmányok Ficzere Lajos tiszteletére. Budapest: ELTE Eötvös, 37–45.
Fazekas János (2018): Önálló szabályozó szerv. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Budapest: HVG-ORAC, 1–16. [1]–[61]. Online: https://ijoten.hu/uploads/onallo-szabalyozo-szerv.pdf
Fazekas Marianna (2018): Közigazgatási szerv. In Barabás Gergely – F. Rozsnyai Krisztina – Kovács András György (szerk.): Kommentár a közigazgatási perrendtartáshoz. Budapest: Wolters Kluwer, 94–124.
Feik Csaba (2020): Az illegális hulladékelhelyezésről és megakadályozásának lehetőségeiről. Új Magyar Közigazgatás, 13(1), 39–46.
Feik Csaba (2021): Az illegális hulladékelhelyezésről és megakadályozásának lehetőségeiről a jogszabály-módosítások fényében. Új Magyar Közigazgatás, 14(4), 77–80.
Ferguson, Barry (2019): Competing for Influence. The Role of the Public Service in Better Government in Australia. Acton: ANU Press.
Ficzere Lajos – Forgács Imre szerk. (1999): Magyar közigazgatási jog. Különös rész európai uniós kitekintéssel. Budapest: Osiris.
Ficzere Lajos – Forgács Imre szerk. (2005): Közigazgatási jog. Különös rész. Budapest: Osiris.
Fodor László (1997): Hulladékszabályozás Magyarországon, a főbb kodifikációs tennivalók nemzetközi kitekintés tükrében. In Szilágyi Sándor (szerk.): Ünnepi tanulmányok Prugberger Tamás professzor 60. születésnapjára. Miskolc: Novotni Alapítvány, 111–128.
Fodor László (2001): Az elektromos és elektronikai termékek hulladékainak európai szabályozási koncepciója és a magyar jog. Európa Fórum, 11(2), 89–110.
Fodor László (2005): Jog és környezet. Visszalépések a környezetvédelemben? Valóság, 48(10), 18–35.
Fodor László (2006a): A visszalépés tilalma az Alkotmánybíróság környezetvédelmi ügyeinek tükrében. In Nagy Péter (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének XIV. évi közgyűléssel egybekötött tudományos ülésének előadásai. Nyíregyháza: KÁLL-TRADE, 21–29.
Fodor László (2006b): A visszalépés tilalmának értelmezése a környezet-védelmi szabályozás körében. Collectio Iuridica Universitatis Debreceniensis, 6(6), 109–131.
Fodor László (2012): Az Alaptörvény esete a szennyező hulladékokkal és az európai jog. Magyar Jog, 59(11), 641–652.
Fodor László (2014): Környezetjog. Debrecen: Debreceni Egyetem.
Fodor László (2016): Jogállami és fenntartható is egyben? – Néhány gondolat a hulladékmennyiség mérése kapcsán. Közjavak, 2(2), 29–33. Online: https://doi.org/10.21867/KjK/2016.2.7
Fodor László (2020): Sötét vizeken? A környezetvédelmi felelősség helye a környezetpolitika eszköztárában (szabályozásmódszertani és alapelvi kérdések). Pro Futuro – A Jövő Nemzedékek Joga, 10(2), 42–66. Online: https://doi.org/10.26521/PROFUTURO/2020/2/8436
Fodor László – Gyurkó Brigitta (2019): A hulladékgazdálkodási köz-szolgáltatás egyes fogyasztóvédelmi kérdései. In Hajnal Zsolt (szerk.) A fogyasztóvédelmi jogról másképpen. Előképek, közjogi és munkajogi vetületek. Debrecen: Debreceni Egyetem, 57–84.
Forgács Anna (2013): Egyezség. Hatósági szerződés. In Bar a bás Gergely – Baranyi Bertold – Kovács András (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási eljárási törvényhez. Budapest: Complex, 614–633.
Forgács Anna (2018a): Az egyezségi kísérlet. In Barabás Gergely – Baranyi Bertold – Fazekas Marianna (szerk.): Kommentár az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 474–479.
Forgács Anna (2018b): Az egyezség jóváhagyása. In Barabás Gergely – Baranyi Bertold – Fazekas Marianna (szerk.): Kommentár az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 552–557.
Forgács Anna (2018c): Az egyezség és a közvetítés. In Barabás Gergely – F. Rozsnyai Krisztina – Kovács András György (szerk.): Kommentár a közigazgatási perrendtartáshoz. Budapest: Wolters Kluwer, 372–387.
Fülöp Sándor (2018): Hulladékgazdálkodási jog. In Baranyai Gábor – Csernus Dóra Ildikó (szerk.): A fenntartható fejlődés és az állam feladatai. Budapest: Dialóg Campus, 220–224.
Fürst László [Villány i Fürst László] (1934): A magánjog szerkezete. Budapest: Grill.
Fürst László [Villány i Fürst László] (1941): A magyar magánjog rövid tankönyve. Budapest: Grill.
Fürst László [Villányi Fürst László] (1942): Bevezetés. In Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog. Kötelmi jog különös része. IV. kötet. Budapest: Grill, 1–14.
Galamb Zsófia – Kányási Zsófia (2010a): Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatásért járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatások. I. rész. Fogalommagyarázat, jogeset bemutatás. Állami Támogatások Joga, 2(1), 77–99.
Galamb Zsófia – Kányási Zsófia (2010): Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatásért járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatások. II. rész. Határozat és keretszabály. Állami Támogatások Joga, 2(3), 9–26.
Gamero Casado, Eduardo – Fernándes R amos, Severiano (2016): Manual Básico de Derecho Administrativo. Madrid: Tecnos.
García–Trevijano (1991) García, Jose Antonio – Trevijano, Fox (1991): Los actos administrativos. Madrid: S. L. Civitas Ediciones.
Gasset, Ramon Badenes (2000): Metodología del Derecho. Barcelona: Bosch.
Gellén Márton (2013): A közigazgatás funkciói. In Temesi István (szerk.): A közigazgatás funkciói és működése. Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 53–68.
Geyer, Roland – Jambeck, Jenna – Law, Kara Lavender (2017): Production, Use, and Fate of All Plastics Ever Made. Science Advances, 3(7), 1–5. Online: https://doi.org/10.1126/sciadv.1700782
Goldsmith, Jack – Vermeule, Adrian (2002): Empirical Methodology and Legal Scholarship. The University of Chicago Law Review, 69(1), 153–167. Online: https://doi.org/10.2307/1600351
Gómez-Ibáñez, José A. (2003): Regulating Infrastructure. Monopoly, Contracts, and Discretion. Cambridge, MA: Harvard University Press.
Gonda Marietta – Varga Ágnes – Várhomoki-Molnár Márta (2021): Közbeszerzés az Európai Unióban. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Grosschmid Béni (1905): Magánjogi előadások. Jogszabálytan. Budapest: Athenaeum.
Gulick, Luther (1937): Notes on the Theory of Organization. In Gulick, Luther – Urwick, Lyndall (szerk.): Papers on the Science of Administration. New York: Institute of Public Administration, 1–45.
Gyergyák Ferenc (2005): Hatósági ellenőrzés. In Darák Péter – Szabó Lajos – Gyergyák Ferenc (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai. Kommentár a jogalkalmazóknak az új törvényhez. Budapest: UNIÓ, 253–270.
Gyulai-Schmidt Andrea Beáta (2012): A szolgáltatási koncesszióra vonatkozó új közbeszerzési szabályok az európai és a magyar jogban. Iustum Aequum Salutare, 8(3–4), 87–110.
Gyulai-Schmidt Andrea Beáta (2014): A szolgáltatási koncesszió európai harmonizációja. In Csehi Zoltán et al. (szerk.): (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. Budapest: Pázmány Press, 285–305.
Gyulai-Schmidt Andrea Beáta (2015): A koncesszió fogalma. In Dezső Attila (szerk.): Magyarázat az Európai Unió közbeszerzési jogához. Budapest: CompLex Wolters Kluwer, 1035–1048.
Gyulai-Schmidt Andrea Beáta (2016): Koncessziós beszerzési eljárás. In Dezső Attila (szerk.): Kommentár a közbeszerzési törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 637–661.
Gyürkés Anita (2018d): A Bizottság előtti eljárások. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 493–504.
Gyürkés Anita (2018b): A szelektivitás. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 61–67.
Gyürkés Anita (2018c): A verseny érintettsége. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 79–82.
Gyürkés Anita (2018a): Az állami támogatás fogalma. A vállalkozás fogalma. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 35–48.
Hajnóczy Péter (1979): A halál kilovagolt Perzsiából. Regény. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
Hanák András (1994): A koncessziós szerződések természetrajzáról. Gazdaság és Jog, 2(2), 1–20.
Harmathy Attila (1983): Szerződés, közigazgatás, gazdaságirányítás. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Heck, Philipp (1914): Gesetzesauslegung und Interessenjurisprudenz. Tübingen: Mohr.
Hegyesi Zoltán (2020): A helyi-területi közigazgatás I. A dekoncentráció és a dekoncentrált szervek. In Szalai András (szerk.): A közigazgatás tudománya és gyakorlata. Budapest: HVG-ORAC, 229–256.
Hegyesi Zoltán (2024): A közigazgatás szervezési elvei a területi köz-igazgatás vizsgálatának szemszögéből. Belügyi Szemle, 72(8), 1447–1470.
Hegyesi Zoltán – Juhász Dezső (2021): A kormányhivatalok (39–50. §). In Hazafi Zoltán – Ludányi Dávid (szerk.): Kommentár a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényhez. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 114–141.
Hernández González, Francisco Lorenzo (2016): The Evolving Concept of Works and Service Concessions in European Union Law. Public Procurement Law Review, 25(2), 53–60.
Hoffman István (2009): Önkormányzati közszolgáltatások szervezése és igazgatása. Az elmélet és a gyakorlat tükrében. Budapest: ELTE Eötvös.
Hoffman István (2018): A közszolgáltatások fogalma. In Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész II. A közszolgáltatások szervezése. Budapest: ELTE Eötvös, 17–37.
Horváth Barna (1934): Rechtssoziologie. Probleme der Gesellschaftslehre und Geschichtslehre des Rechts. Berlin: Grünewald.
Horváth Barna (1995): Jogszociológia. A jog társadalom- és történelem-elméletének problémái. Ford. Zsidai Ágnes. Budapest: Osiris.
Horváth Gergely (20112): ‘Gondnokság’ – Az agrár-környezetjog funkciója és felépítése. Jog, Állam, Politika, 4(2), 107–127.
Horváth E. Írisz (2019): Az elsőfokú eljárás; Egyezség. In Horváth E. Írisz – Lapsánszky András – Wopera Zsuzsa: Közigazgatási perjog. Budapest: Dialóg Campus, 245–250.
Horváth M. Tamás (2002): Helyi közszolgáltatások szervezése. Budapest–Pécs: Dialóg Campus.
Horváth M. Tamás (2004): A szabályozó hatóság típusú közigazgatási szervek szabályozási koncepciója. Magyar Közigazgatás, 54(7), 403–407.
Horváth M. Tamás (2005a): A közigazgatási szerződések szabályozási koncepciója. Magyar Közigazgatás, 55(3), 142–147.
Horváth M. Tamás (2005b): Közmenedzsment. Budapest–Pécs: Dialóg Campus.
Horváth M. Tamás (2013): Csendes fordulat. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos uniós politika változásának eredete és hatása. Jogtudományi Közlöny, 68(4), 173–182.
Horváth M. Tamás (2016): Eszik vagy isszák? Az ágazati közszolgáltatások rendszertanáról. In Horváth M. Tamás – Bartha Ildikó (szerk.): Közszolgáltatások megszervezése és politikái. Merre tartanak? Budapest: Dialóg Campus, 25–33.
Horváth M. Tamás (2022): Hol a helye? Közszerződési viszonyok – polgári jogi keretek. In Auer Ádám (szerk.): Közszerződési jogi koncepciók. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1–7. Online: https://doi.org/10.1556/9789634548492.1
Horváth M. Tamás – Bartha Ildikó (2016): Fogalomtár. In Horváth M. Tamás – Bartha Ildikó (szerk.): Közszolgáltatások megszervezése és politikái. Merre tartanak? Budapest: Dialóg Campus, 905–914.
I anus, Ramona – Orzan, Massimo Francesco (2016): Aid Subject to a Discretionary Assessment under Article 107(3) TFEU. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 240–307.
Iván Dániel (2023a): A hulladékgazdálkodási jog (hulladékjog) helye a honi jogrendszerben. Acta Humana, 11(2), 75–89. Online: https://doi.org/10.32566/ah.2023.2.5
Iván Dániel (2023b): A koncesszió, a szolgáltatási koncesszió és a szolgáltatás nyújtására irányuló közbeszerzési szerződés közötti legfőbb distinkciók. De iurisprudentia et iure publico, 14(3), 108–127.
Iván Dániel (2023c): A közszolgáltatások megszervezésének formái. De iurisprudentia et iure publico, 14(1), 60–81.
Iván Dániel (2023d): Az állami támogatások bejelentésének uniós versenyjogi gyakorlata. Gazdaság és Jog, 31(3–4), 38–44.
Iván Dániel (2023e): Az állami támogatásokra vonatkozó uniós versenyjogi szabályok megsértésének jogkövetkezményei. Gazdaság és Jog, 31(5–6), 12–14.
Jhering, Rudolf von (1877): Der Zweck im Recht. I. kötet. Leipzig: Druck und Verlag von Breitkopf & Härtel.
Jordan, Bill (2005): Public Services and the Service Economy: Individu-alism and the Choice Agenda. Journal of Social Policy, 35(1), 143–162.
Józsa Zoltán (2019): A közigazgatás funkciói és feladatai. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Budapest: HVG-ORAC, 1–14. [1]–[89]. Online: https://ijoten.hu/szocikk/a-kozigazgatas-funk-cioi-es-feladatai
Juhász Ágnes (2009): In-house (köz)beszerzés – Kivétel vagy kibúvó? Miskolci Jogi Szemle, 4(1), 84–104.
Juhász Dezső – Szalai András (2021): A kormányzati főhivatal és a központi hivatal. In Haza fi Zoltán – Ludányi Dávid (szerk.): Kommentár a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényhez. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 98–113.
Jungkind, Vera (2008): Verwaltungsakte zwischen Hoheitsträgern. Berlin: Duncker und Humblot.
Kalas Tibor (2006): A közigazgatás kialakulása, fogalma, feladatai. In Kalas Tibor (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Általános rész I. Budapest: Virtuóz, 19–42.
Kálmán János (2021): Az önálló szabályozó szervek jogállása, helyük az államigazgatás szervrendszerében. Közigazgatás-tudomány, 1(2), 74–85.
Kántás Péter (2018): A hatósági ellenőrzés dilemmái. Új Magyar Közigazgatás, 11(3), 72–76.
Kardos András (2012): A hulladékgazdálkodás nemzetközi esetjoga. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, 26(30), 501–508.
Katona Mór (1898): Általános rész. In Fodor Ármin (szerk.): Magyar magánjog. III. kötet. Kötelmi jog. Budapest: Singer és Wolfner, VI. 1–309.
Kemenes Béla (1996): A koncessziós szerződések szabályozása napjainkban. In Tóth Károly (szerk.): Emlékkönyv dr. Szentpéteri István egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Szeged: Szegedi József Attila Tudomány-egyetem, 273–278.
Kemenes István (2020): A mezőgazdasági szerződés és a közszolgáltatási szerződés. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 1796–1800.
Kerekes Sándor – Szlávik János (2003): A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei. Budapest: KJK-Kerszöv.
Kilényi Géza (2008): Közigazgatási alapfogalmak. In Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási jog nagy kézikönyve. Budapest: Complex, 17–33.
Kisfaludi András (2020a): A tulajdonátruházó szerződések. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 1695–1736.
Kisfaludi András (2020b): Az állam részvétele a polgári jogi jogviszonyokban. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 623–624.
Kiss Mór (1898): A jogügyletekből származó kötelmek. In Fodor Ármin (szerk.): Magyar magánjog. III. kötet. Kötelmi jog. Budapest: Singer és Wolfner, VI. 313–724.
Kloepfer, Michael (2016): Umweltrecht. München: C.H. Beck.
Kmety Károly (1897): A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest: Politzer Zsigmond.
Kmety Károly (1902): A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest: Politzer Zsigmond és fia.
Kmety Károly (1905): A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest: Politzer.
Kmety Károly (1907): A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest: Politzer.
Kneese, Allen Victor (1988): The Economics of Natural Resources. Population and Development Review, 14(2), 281–309.
Kóbor Gyula szerk. (2008): Közigazgatási jog. Különös rész. Pécs: Pécsi Tudományegyetem.
Kóbor Gyula szerk. (2010): Közigazgatási jog. Különös rész. Pécs: Pécsi Tudományegyetem.
Bencsik András – Csefkó Ferenc – Fábián Adrián – Fülöp Péter – Ivancsics Imre – Kóbor Gyula – Rózsás Eszter (2011): Közigazgatási jog. Különös rész. Pécs: Pécsi Tudományegyetem, 294.
Koi Gyula (2019): Bányászati igazgatás. In Imre Miklós (szerk.): Szakigazgatás I. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 206–223.
Kolosváry Bálint (1911): A magyar magánjog tankönyve I. Budapest: Grill.
Kolosváry Bálint (1942): A tulajdonjog. In Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog. V. kötet. Dologi jog. Budapest: Grill, 102–321.
Kovács István (1997): Koncesszió – koncessziós szerződés. Gazdaság és Jog, 5(12), 14–19.
Kovács András György (2008): Mitől szabályozó egy hatóság? In Valentiny Pál – Kiss Ferenc László (szerk.): Verseny és szabályozás. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet, 13–45.
Kovács András György (2009): A szabályozó hatóságok eljárásjogának modellje a határozatok jogereje és végrehajthatósága tükrében. PhD-disszertáció. Budapest: ELTE ÁJK.
Kovács András György (2018): A jogi közszolgáltatás-fogalom meghatározásának szintjei. A közszolgáltatások osztályozása és megszervezésük módjai. In Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész II. A közszolgáltatások szervezése. Budapest: ELTE Eötvös, 55–81.
Kovács László (2013): Egyes szerződések. In Petrik Ferenc (szerk.): Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Budapest: HVG-ORAC, 386–421.
Kovács László (2017): IV. könyv. A közigazgatási szerződések. Bevezetés. Pro Publico Bono, 5(2. klsz.), 134–137.
Kozma Miklós Attila (2009): Értékteremtés Public-Private Partnership keretében – különös tekintettel a vállalkozó szempontjaira. PhD-disszertáció. Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskola.
Kozma Miklós Attila (2010): A Public-Private Partnership strukturális modelljeinek összevetése. Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem.
Kulin-Pintér Veronika (2018a): A szolgáltatási tevékenység támogatása. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 441–460.
Kulin-Pintér Veronika (2018b): Csekély összegű (de minimis) támogatás. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 99–113.
Laffont, Jean-Jacques (1988): Fundamentals of Public Economics. Cambridge, MA: MIT Press.
Laffont, Jean-Jacques – Tirole, Jean (2000): Competition in Tele-communications. Cambridge, MA: MIT Press.
Lang, Michael (2016): State Aid and Taxation: Selectivity and Comparability Analysis. In Richelle, Isabelle – Schön, Wolfgang – Traversa , Edoardo (szerk.): State Aid Law and Business Taxation. Heidelberg–Berlin: Springer, 27–38.
Langbroek, Philip et al. (2017): Methodology of Legal Research: Challenges and Opportunities. Utrecht Law Review, 13(3), 1–8. Online: http://doi.org/10.18352/ulr.411
Lányi Bertalan (1899–1905): A tulajdonjog. In Fodor Ármin (szerk.): Magyar magánjog. II. kötet. Dologjog. Budapest: Singer és Wolfner, 159–578.
Lapsánszky András (2005): A hatósági ellenőrzés. In Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárások joga. Győr: Universitas-Győr, 217–229.
Lapsánszky András (2007): A hatósági ellenőrzés. In Patyi András (szerk.): Közigazgatási jog II. Közigazgatási hatósági eljárásjog. Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 395–431.
Lapsánszky András (2009a): A hatósági ellenőrzés. In Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog. Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 333–364.
Lapsánszky Andrá (2009b): A közszolgáltatás fogalmának, tartalmának, tagolásának általános alapjai a hírközlési szolgáltatási rendszer mintáján keresztül. Jog, Állam, Politika, 1(3), 64–107.
Lapsánszky András (2012): A hatósági ellenőrzés és a hatósági felügyelet alapkérdései. In Patyi András (szerk.): Hatósági eljárásjog a közigazgatásban. Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 407–446.
Lapsánszky András (2013a): A hatósági ellenőrzés. In Barabás Gergely – Baranyi Bertold – Kovács András (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási eljárási törvényhez. Budapest: CompLex, 687–710.
Lapsánszky András szerk. (2013): Közigazgatási jog. Fejezetek szakigazgatásaink köréből. II. kötet. Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás. Budapest: CompLex.
Lapsánszky András (2014): A szabályozó hatóság jogállásának, szervezetének és „szabályozó” feladatainak elméleti alapjai, sajátosságai. Új Magyar Közigazgatás, 7(3), 1–10.
Lapsánszky András (2015a): A szabályozó hatóságok jogállásának, működésének elméleti alapjai, kérdései. In Fazekas Marianna (szerk.): Gazdaság és közigazgatás. Tanulmányok Ficzere Lajos tiszteletére. Budapest: ELTE Eötvös, 59–71.
Lapsánszky András (2015b): Hatósági ellenőrzés a hatósági eljárásjog keretében. In Gerencsér Balázs – Berkes Lilla – Varga Zs. András (szerk.): A hazai és az uniós közigazgatási eljárásjog aktuális kérdései. Budapest: Pázmány Press, 87–110.
Lapsánszky András (2018): A hivatalbóli eljárás. In Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárás jogjogintézményei. Institutiones administrationis. A magyar közigazgatás és közigazgatási jog általános tanai VI. Budapest: Dialóg Campus, 395–431.
Lapsánszky András (2019a): A hatósági döntések. In Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárásjog jogintézményei. Budapest: Dialóg Campus, 293–306.
Lapsánszky András (2019b): A hatósági ellenőrzés. In Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárásjog jogintézményei. Budapest: Dialóg Campus, 433–488.
Lapsánszky András (2019c): A közszolgáltatások közigazgatástudományi alapjai. A piaci közszolgáltatások szervezése és igazgatása. Budapest: Dialóg Campus.
Lapsánszky András szerk. (2020): Közigazgatási jog. Szakigazgatásaink elmélete és működése. Budapest: Wolters Kluwer.
Lesage, Michel (1981): Actes administratives. In Lesage, Michel: L’administration soviétique. Paris: Economica, 71–98.
Li, Huiquan et al. (2010): Energy Conservation and Circular Economy in China’s Process Industries. Energy, 35(11), 4273–4281. Online: https://doi.org/10.1016/j.energy.2009.04.021
Linder Viktória (2018a): A közigazgatás és a jog. In Temesi István (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: Dialóg Campus, 11–37.
Linder Viktória (2018b): A közigazgatási jog érvényesülése. In Temesi István (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: Dialóg Campus, 181–200.
Lindhqvist, Thomas (1992): Mot ett förlängt producentansvar – analys av erfarenheter samt förslag. In Miljö- och naturresursdepartementet (szerk.), Varor som faror – Underlagsrapporter. Stockholm: Miljöoch naturresursdepartementet, 229–291.
Lindhqvist, Thomas (2000): Extended Producer Responsibility in Cleaner Production: Policy Principle to Promote Environmental Improvements of Product Systems. PhD-disszertáció. Lund: Lund University.
Lindhqvist, Thomas – Lidgren, Karl (1991): Modeller för förlängt producentansvar. In Miljödepartementet (szerk.): Från vaggan till graven – sex studier av varors miljöpåverkan. Stockholm: Miljödepartementet, 7–44.
Lipatov, Eduard G. (2006): Aдминистративное право. Kурс лекций. Moscow: Ekzamen.
Lőrincz Lajos (1997): A közigazgatás társadalmi környezete. In Lőrincz Lajos: A közigazgatás-tudomány alapjai. Budapest: Rejtjel, 7–30.
Lőrincz Lajos (2010): A közigazgatás alapintézményei. Budapest: HVG-ORAC.
Luja, Raymond (2013): The Selectivity Test: The Concept of Sectoral Aid. In Rust, Alexander – Micheau, Claire (szerk.): State Aid and Tax Law. International Tax Conferences of the University of Luxembourg Vol. III. Alphen aan den Rijn: Kluwer Law International, 107–118.
Lübbe-Wolff, Gertrude (2001): Instrumente des Umweltrechts – Leistungsfähigkeit und Leistungsgrenzen. Neue Zeitschrift für Verwaltungsrecht, 20(5), 481–493.
Madarász Tibor (1987): Közigazgatás és jog. Budapest: KJK.
Madarász Tibor (1990): A magyar államigazgatási jog alapjai. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.
Magyary Zoltán (1930): A magyar közigazgatás racionalizálása. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.
Magyary Zoltán szerk. (1932): Magyar közigazgatás tükre. Köz-igazgatásunk ügyei és eljáró szervei. (Közr. Mártonffy Károly – Máté Imre – Némethy Imre). Budapest: Magyar Királyi Állami Nyomda.
Magyary Zoltán (1942): Magyar közigazgatás. A közigazgatás szerepe a XX. sz. államában. A magyar közigazgatás szervezete működése és jogi rendje. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Márffy (1925) Márffy Ede (1925): Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. Budapest: Athenaeum.
Márffy Ede (1926): Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. Budapest: Athenaeum.
Mayer, Otto (1895–1896): Deutsches Verwaltungsrecht. I–II. kötet. München: Duncker und Humblot.
Menyhárd Attila (2020): A tulajdonjog tartalma és védelme. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 949–979.
Milhat, Cédric (2007): L’acte administratif. Entre procédure et processus. Paris: Papyrus.
Miskolczi Bodnár Péter (2000): A koncessziós társaság. In Szabó Marianna (szerk.): Speciális társaságok. A társaságok különös formái – azonosságok, eltérések a gazdasági társaságokkal. Budapest: KJK-Kerszöv, 222–256.
Miskolczi Bodnár Péter (2003): Koncessziós társaság. In Szabó Marianna (szerk.): Speciális társaságok. A társaságok különös formái – azonosságok, eltérések a gazdasági társaságokkal. Budapest: KJK, 193–222.
Miskolczi Bodnár Péter (2014a): A közszolgáltatási szerződés 6:256. §. In Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. III. kötet. Budapest: Opten, 655–658.
Miskolczi Bodnár Péter (2014b): Vételi jog. In Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. III. kötet. Budapest: Opten, 540–541.
Molnár Miklós (2002): A szabályozó közigazgatási hatóságokról. Magyar Közigazgatás, 52(11), 641–650.
Molnár Miklós – Tabler, Margaret (2000): Gondolatok a közigazgatási szerződésekről. Magyar Közigazgatás, 50(10), 597–610.
Moore, Charles James (2008): Synthetic Polymers in the Marine Environment: A Rapidly Increasing, Long-Term Threat. Environmental Research, (107)2, 131–139. Online: https://doi.org/10.1016/j.envres.2008.07.025
Muñoz, Arana – Rodr íguez, Jaime – Pérez, Marta García (2016): Foreign Administrative Acts: General Report. In Muñoz, Arana – Rodríguez, Jaime (szerk.): Recognition of Foreign Administrative Acts. New York: Springer, 1–14. Online: https://doi.org/10.1007/978-3-319-18974-1_1
Nagy Marianna (2017): Közigazgatási szerződés az európai uniós eljárásjogban, avagy szabályozás Szkülla és Kharübdisz között. Jogtudományi Közlöny, 72(9), 386–393.
Nagy Marianna (2022a): A közigazgatási szerződés néhány elméleti és gyakorlati hiátusa a közigazgatási jog szemszögéből. In Auer Ádám (szerk.) Közszerződési jogi koncepciók. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1–10. Online: https://doi.org/10.1556/9789634548492.2
Nagy Marianna (2022b): Szerződés a közigazgatási jogban. Jogtudományi Közlöny, 77(4), 137–146.
Németh János (2007): A közigazgatási szerződésből eredő jogviták elbírálása. In Kisfaludi András (szerk.): Liber amicorum. Ünnepi előadások és tanulmányok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest: ELTE ÁJK, 67–75.
Németh János (2008): A közigazgatási szerződésből eredő jogviták elbírálása. Jura, 14(2), 89–93.
Németh Anita (2016): A közbeszerzés tárgyai. In Dezső Attila (szerk.): Kommentár a közbeszerzési törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 60–81.
Nochta Tibor (2012): Az egyes szerződések. In Nochta Tibor – Kovács Bálint – Nemessány i Zoltán (szerk.): Magyar polgári jog. Kötelmi jog. Különös rész. Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 13–14.
Nyikos Györgyi (2018): Az állami támogatási jog általános felépítése. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 24–27.
Nyikos Györgyi – Soós Gábor Gergely (2018): A közszolgáltatás-szervezés, a közfeladat-ellátás stratégiai szervezési ismeretei. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Nyitrai Péter szerk. (2004): Közigazgatási jog 3. Magyar közigazgatási jog. Különös rész. Miskolc: Virtuóz.
Nyitrai Péter szerk. (2005): Közigazgatási jog 3. Magyar közigazgatási jog. Különös rész. Miskolc: Z-Press.
Nyitrai Péter szerk. (2008): Közigazgatási jog 3. Magyar közigazgatási jog. Különös rész. Miskolc: Z-Press.
Nyitrai Péter szerk. (2014): Közigazgatási jog 3. Magyar közigazgatási jog különös rész. Miskolc: Miskolci Egyetem ÁJK.
Nyitrai Péter szerk. (2020): Közigazgatási jog 3. Magyar közigazgatási jog különös rész. Miskolc: Miskolci Egyetem ÁJK.
Ó Caoimh, Aindrias – Sauter , Wolf (2016): Criterion of Advantage. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 84–128.
Ocean Conservancy and McKinsey Center for Business and Environment (2015): Stemming the Tide: Land-based Strategies for a Plastic-free Ocean. Online: https://www.greenpeace.org/static/planet4-southeastasia-state-less/2019/04/eae10551-eae10551-full-report-stemming-the.pdf
Olajos István (2011): A közjogi szerződés, mint a támogatásokkal kapcsolatos jogalkalmazás egy útja. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, 29(2), 503–514.
Olajos István (2012): A közjogi szerződések jelentősége az agrár-és környezetjogban. A támogatási szerződések eljárásjogi helye és szerződési létszakai. Pázmány Law Working Papers, 3(1), 1–10.
Ortner, Roderic (2010a): Dienstleistungskonzessionen und kein Ende, Teil 1 (Einführung). Vergabeblog.de, 2010. október 12. Online: https://www. vergabeblog.de/2010-10-12/dienstleistungskonzessionen-und-kein-ende-teil-1-einfuhrung/)
Ortner, Roderic (2010b): Dienstleistungskonzession und kein Ende, Teil 2: Abgrenzung zum öffentlichen Auftrag. Vergabeblog.de, 2010. december 19. Online: https://www.vergabeblog.de/2010-12-19/dienstleistungskonzession-und-kein-ende-teil-2-abgrenzung-zum-offentlichen-auftrag/
Orzan, Massimo Francesco (2016): De Jure Compatible Aid Under Article 107(2) TFEU. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 234–239.
Papp Mónika (2010): A tagállamokra vonatkozó versenyjogi szabályok. In Várnay Ernő – Papp Mónika (szerk.): Az Európai Unió joga. Budapest: Complex, 965–1048.
Papp Tekla (1998): A koncessziós szerződés. Acta Universitatis Szegediensis: Acta Juridica et Politica, 54(14), 1–19.
Papp Tekla (1999): A koncessziós szerződésről I. Céghírnök, 9(12), 10–13.
Papp Tekla (2000): A koncessziós szerződésről II. Céghírnök, 10(1), 3–6.
Papp Tekla (2001): A koncessziós szerződésekről és a koncessziós társaságokról. Gazdaság és Jog, 9(5), 7–11.
Papp Tekla (2003a): A koncesszió: nemzetközi kitekintés. Jogelméleti Szemle, 4(3), 1–24.
Papp Tekla (2003b): A koncesszió. PhD-disszertáció. Szeged: Szegedi Tudományegyetem ÁJK.
Papp Tekla (2006): A koncesszió. Szeged: Pólay Elemér Alapítvány.
Papp Tekla (2011a): Atipikus szerződések a magyar magánjogban. Scientia Iuris: Román–Magyar Jogtudományi Közlöny, 1(2), 60–68.
Papp Tekla (2011): Az atipikus szerződések és a magyar Polgári Törvény-könyv rekodifikációja. Jog, Állam, Politika, 3(klsz.), 95–105.
Papp Tekla (2013): Opuscula Civilia: Magánjogi látlelet. Report on Hungarian Private Law. Befundbericht über das ungarische Privatrecht. Szeged: Lectum.
Papp Tekla (2016): A szerződések tipizálása a magyar magánjogban. In Homoki-Nagy Mária – Hajdú József (szerk.): Ünnepi kötet dr. Czúcz Ottó egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged: Szegedi Tudományegyetem ÁJK, 493–500.
Papp Tekla (2018): A közigazgatási szerződés egy magánjogász szemszögéből. Jogtudományi Közlöny, 73(7–8), 313–323.
Papp Tekla (2019): Atipikus szerződések. Budapest: HVG-ORAC.
Papp Tekla (2020): A közbeszerzési szerződés tipizálása. Közbeszerzési Értesítő Plusz, 2(4), 47–58. Online: https://doi.org/10.37371/KEP.2020.4.2
Papp Tekla (2021): A közigazgatási szerződés egyes kérdései a magánjog szempontjából. In A köz-szerződési jogi koncepciók című konferencia, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Civilisztika Tanszék, online, 2021. december 10. 9:00-12:40 óra.
Papp Tekla (2022): A közigazgatási szerződés egyes kérdései a magánjog szempontjából – avagy a legújabb közigazgatási jogi fejlemények helyénvalóságáról. In Auer Ádám (szerk.) Közszerződési jogi koncepciók. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1–13. Online: https://doi.org/10.1556/9789634548492.3
Papp Tekla (2023a): A koncessziós társaság a vállalkozás és társulás szabadsága alapelvének tükrében. In Tőkey Balázs (szerk.): Liber Amicorum. Ünnepi tanulmányok Kisfaludi András 65. születésnapjára. Budapest: Wolters Kluwer, 29–38.
Papp Tekla (2023b): A közjog és magánjog küzdelme a szerződések kapcsán – vázlatos helyzetkép. Erdélyi Jogélet, 4(3), 31–40.
Papp, Tekla (2023c): The Draft of the Hungarian Contractual System. In Keserű Barna Arnold – Szoboszlai-Kiss Katalin – Németh Richárd (szerk.): Salus vocalis. Csegöldi indulás – Győri érkezés. Ünnepi tanulmányok Fazekas Judit tiszteletére. Győr: Universitas-Győr, 595–603.
Papp Tekla – Balogh Balázs (2015): A koncessziós szerződés. In Papp Tekla (szerk.): Atipikus szerződések. Budapest: Opten, 265–316.
Paris, Timothée (2016): La réconnaissance des actes administratifs étran-gers au droit français. In Muñoz, Arana – Rodriguez, Jaime (szerk.): Recognition of Foreign Administrative Acts. New York: Springer, 115–137. Online: https://doi.org/10.1007/978-3-319-18974-1_7
Parsons, Talcott (1964): The Social System. New York: Free Press.
Patyi András (2011): Közigazgatás – alkotmány – bíráskodás. Győr: Universitas-Győr.
Patyi András (2012a): A közigazgatási aktustan alapkérdései. In Patyi András – Varga Zs. András (szerk.): Általános közigazgatási jog (az Alap-törvény rendszerében). Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 197–242.
Patyi András (2012b): A közigazgatási jogviszony. In Patyi András – Varga Zs. András (szerk.): Általános közigazgatási jog (az Alaptörvény rendszerében). Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 243–258.
Patyi András (2012c): A közigazgatási tevékenységfajták, szervezetrendszer és igazgatás. In Patyi András – Varga Zs. András (szerk.): Általános közigazgatási jog (az Alaptörvény rendszerében). Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 173–183.
Patyi András (2012d): Közigazgatási feladatok és funkciók. In Patyi András – Varga Zs. András (szerk.): Általános közigazgatási jog (az Alaptörvény rendszerében). Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 141–152.
Patyi András (2017): A közigazgatási működés jogi alapjai. Budapest: Dialóg Campus.
Pearce, David William – Turner, Robert Kerry (1990): Economics of Natural Resources and the Environment. London: Harvester Wheatsheaf.
Perry, James – Buckwalter, Neal (2010): The Public Service of the Future. Public Administration Review, 70(Suppl.), 238–245.
Perry, James – Wise, Lois Recascino (1990): The Motivational Bases of Public Service. Public Administration Review, 50(3), 367–373. Online: https://doi.org/10.2307/976618
Petrik Ferenc (2005): A közigazgatási szerződés alakváltozása, a közszerződés. Magyar Közigazgatás, 55(5), 267–275.
Petrik Ferenc (2005): Közszerződés a közjog és a polgári jog határán. Gazdaság és Jog, 8(11), 3–8.
Petrik Ferenc (2013): Tulajdonjog. In Petrik Ferenc (szerk.): Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Budapest: HVG-ORAC, 21–95.
Pfeffer Zsolt (2014): A koncesszió fogalma és a jogi szabályozás alapvető jellemzői. Miskolci Jogi Szemle, 9(2), 105–126.
Pigou, Arthur Cecil (1920): The Economics of Welfare. London: Macmillan.
Pokol Béla (2002): A jog elkerülésének útjai. Mediáció és egyezségkötés. Jogelméleti Szemle, 3(1), 2–17.
Prieur, Michel (2012): Non-regression in Environmental Law. Surveys and Perspectives Integrating Environment and Society, 5(2), 52–56.
Pump Judit (2007): Jogi kérdések a hulladékkezelési közszolgáltatási díj-hátralék adók módjára történő behajtása kapcsán. Magyar Jog, 54(2), 101–108.
Pump Judit (2011): A települési hulladékkezelés és a „magyar modell”. Pro Futuro – A Jövő Nemzedékek Joga, 1(1), 47–66.
Pump Judit (2012): A jog hatása a fenntartható közszolgáltatásra a hulladékgazdálkodás és a vízgazdálkodás területén. PhD-disszertáció. Budapest: ELTE ÁJK.
Pump Judit (2016): Hulladékkezelés közszolgáltatások szervezése. In Horváth M. Tamás – Bartha Ildikó (szerk.): Közszolgáltatások megszervezése és politikái. Merre tartanak? Budapest: Dialóg Campus, 115–192.
Rácz Lilla (2018): A közigazgatási szerződés. In Menyhárd Attila – Varga István (szerk.): 350 éves az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. A jubileumi év konferenciasorozatának tanulmányai. I–II. kötet. Budapest: ELTE Eötvös, 813–823.
Raffay Ferenc (1909): A Magyar magánjog kézikönyve. II. kötet. Budapest: Benő Gyula.
Rahimi, AliReza – García, Jeannette (2017): Chemical Recycling of Waste Plastics for New Materials Production. Nature Reviews Chemistry, 1, 0046. Online: https://doi.org/10.1038/s41570-017-0046?urlappend=%3Futm_source%3Dresearchgate.net%26utm_medium%3Darticle
Récsi Emil (1855): Közigazgatási törvénytudomány kézikönyve, az ausztriai birodalom törvényhozás jelen állása szerint különös tekintettel Magyarországra. IV. kötet. Földmivelési, ipar-, kereskedelmi és közlekedési ügyek; tökéletes betüsorozatos tárgymutatóval az egész munka tartalmáról. Pest: Heckenast Gusztáv.
Reitz, John (2016): Recognition of Foreign Administrative Acts in the United States. In Muñoz, Arana – Rodr íguez, Jaime (szerk.): Recognition of Foreign Administrative Acts. New York: Springer, 369–388. Online: https://doi.org/10.1007/978-3-319-18974-1_18
Rivero, Jean (1990): Droit Administratif. Paris: Precis Dalloz.
Rizo Oyangur en, Armando (1991): Manual Elemental de Derecho Administrativo. León: Universidad Nacional Autónoma de Nicaragua.
Rózsás Eszter (2014): Közigazgatási jog. Különös rész II. Budapest–Pécs: Dialóg Campus.
Röckinghausen, Marc (1998): Integrierter Umweltschutz im EG-Recht: der Begriff des integrierten Umweltschutzes in der Rechtsordnung der Europäischen Gemeinschaft, Berlin: Erich Schmidt.
Rubin, Edward L. (1997): Law And and the Methodology of Law. Wisconsin Law Review, 77(3), 521–565.
Rusche, Tim Maxian (2016): General Theory on Compatibility of State Aid. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 223–233.
Sándor István (2014a): A rendelkezési jog. In Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok magyarázata. II. Budapest: Opten, 534–539.
Sándor István (2014b): Bevezetés. In Sándor István (szerk.): Előadás-vázlatok a kötelmi jog különös részéből. Budapest: Patrocinium, 17–25.
Sauter, Wolf (2016): The Notion of Undertaking. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 74–83.
Savas, Emanuel S. (1993): Privatizáció. Hogyan vonuljon ki az állam a gazdaságból? Ford. Szegő András. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Savigny, Friedrich Carl von (1840): System des heutigen Römischen Rechts. I. kötet. Berlin: Veit.
Schmidt-De Caluwe, Reimund (1999): Der Verwaltungsakt in der Lehre Otto Mayers. Tübingen: Mohr Siebeck.
Schmidt, Christian – Krauth, Tobias – Wagner, Stephan (2017): Export of Plastic Debris by Rivers into the Sea. Environmental Science and Technology, 51(21), 12246–12253. Online: http://dx.doi.org/10.1021/acs.est.7b02368
Schröder, Meinhard (2000): Europarecht und integriertes Umweltrecht. Natur und Recht, 12(9), 481–486.
Seereiner Imre Alfonz (2021): A közigazgatási szerződések. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Siket Judit (2021): Lehet-e „hintázni” a köz- és magánjogi jogviszonyok között? A helyi közhatalom gyakorlója tulajdonosi szerepben. Acta Universitatis Szegediensis: Acta juridica et politica, 11(3), 377–384.
Spicker, Paul (2009): The Nature of Public Service. International Journal of Public Administration, 32(11), 970–991.
Staviczky Péter (2010): Az Európai Bíróság 2010-ben hozott, közszolgáltatások kompenzálására vonatkozó ítéletei. Állami Támogatások Joga, 2(3), 41–61.
Staviczky Péter (2012): Az Altmark-ítélet negyedik feltételének telje-sülése az Európai Bizottság gyakorlatának tükrében. Állami Támogatások Joga, 4(2), 25‒34.
Staviczky Péter (2015a): Az államnak betudható intézkedések legújabb értelmezése. Állami Támogatások Joga, 7(1), 3–15.
Staviczky Péter (2015b): Az Európai Bíróságoknak az állami forrás fogalmát értelmező legutolsó ítéletei. Állami Támogatások Joga, 7(2), 31–48.
Staviczky Péter (2018a): A támogatások összeegyeztethetősége és az EUMSZ. egyéb rendelkezései. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 217–234.
Staviczky Péter (2018b): Állami forrás. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 48–60.
Staviczky Péter (2018c): Előny. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 67–79.
Staviczky Péter (2018d): A kereskedelemre gyakorolt hatás. In Nyikos Györgyi (szerk.): Állami támogatások. Budapest: Dialóg Campus, 82–97.
Stelkens, Ulrich (2005): Verwaltungsprivatrecht. Zur Privatrechtsbindung der Verwaltung, deren Reichweite und Konsequenzen. Berlin: Duncker & Humblot.
Strihó Krisztina (2015): Nem magánjogi (közjogi) szerződések: a közigazgatási szerződés és a hatósági szerződés. In Papp Tekla (szerk.): Atipikus szerződések. Budapest: Opten, 461–467.
Stuckart, Wilhelm (1941): Die Neuordnung der Kontinente und Zusammenarbeit auf dem Gebieit der Verwaltung. Reich-Volksordnung-Lebensraum, 1(1), 3–28.
Studenikin, Semion Sevastinovič (1949): Cоветское административное право. Moscow: Gosjurizdat.
System of National Accounts (2008). New York: European Commission – International Monetary Fund – Organisation for Economic Co-operation and Development – United Nations – World Bank. Online: https://unstats.un.org/unsd/nationalaccount/docs/sna2008.pdf
Szabó Judit (2014): Állami támogatás és közszolgáltatási kötelezettség az Európai Unió belső piacán. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások szabályozásáról. In Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István (szerk.): Verseny és szabályozás 2013. Budapest: MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, 56–117.
Szalai Éva (2013): A közigazgatási hatóság tevékenysége. In Fazekas Marianna (szerk.): Közigazgatási jog. Általános rész III. A közigazgatási jog elméleti kérdései. A közigazgatási hatósági eljárásjog. A közigazgatási bíráskodás. A közigazgatási szankció. Budapest: ELTE Eötvös, 117–132.
Szalai András (2020): A közigazgatás központi szervei. In Szalai András (szerk.): A közigazgatás tudománya és gyakorlata. Budapest: HVG-ORAC, 177–228.
Szamek Gabriella (2016): Hulladékgazdálkodás, köztisztaság. In Hoffman István (szerk.): Kézikönyv az önkormányzati vagyongazdál-kodásról. Budapest: HVG-ORAC, 221–231.
Szamek Gabriella (2017): Hulladékgazdálkodás és a sztrájk. Themis, 15(1), 137–157.
Szamel Lajos (1984): A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Az államigazgatási szerződés. Állam és Igazgatás, 34(6), 522–541.
Szamel Katalin (2007): Közigazgatási aktustan. In Lőrincz Lajos (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: HVG-ORAC, 174–206.
Szilágyi Péter (2003): Jogi alaptan. Budapest: Osiris.
Szilágyi András (2005): Hatósági szerződések Magyarországon. Jura, 11(2), 135–145.
Szilvásy György Péter (2017): [IV. könyv. A közigazgatási szerződések. Modell szabályok a IV. könyvben] V. Az uniós szerződések teljesítése és érvényessége. Pro Publico Bono, 5(2. klsz.), 153–161.
Szladits Károly (1935): A magyar magánjog vázlata II. Budapest: Grill.
Szontagh Vilmos (1948): A közigazgatási jogtudomány tankönyve. I. kötet. Jogtudományos alapvetés. Debrecen: Debreceni Tudományegyetem.
Szűcs István (1976): Az államigazgatási hatósági eljárás főbb elméleti kérdései. Budapest: KJK.
Szűcs István (1982): A hatósági ellenőrzés eljárásjogi megítélése. Állam és Igazgatás, 32(12), 1088–1099.
Szyszczak, Erika (2016a): Criterion of State Origin. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 65–73.
Szyszczak, Erika (2016b): Distortion of Competition and Effect on Trade between EU Member States. In Hofmann, Herwig – Micheau, Claire (szerk.): State Aid Law of the European Union. Oxford: Oxford University Press, 151–160.
Takács Albert (1997): A közigazgatás tevékenységének rendszerzésére és elemzésére szolgáló teóriák. In Lőrincz Lajos (szerk.): A közigazgatás-tudomány alapjai. Budapest: Rejtjel, 87–107.
Takács Albert (1998): A hatalommegosztás elvének alkotmányelméleti értelmezése. In Mezey Barna (szerk.): Hatalommegosztás és jogállamiság. Budapest: Osiris, 94–149.
Takács Péter (2013): Állam-fogalmak. In Takács Péter – H. Szilágyi István – Fekete Balázs (szerk.): Államelmélet. Fejezetek és előadások az állam általános elmélete köréből. Budapest: Szent István Társulat, 142–179.
Takács Albert (2013): A közigazgatás feladatai. In Temesi István (szerk.): A közigazgatás funkciói és működése. Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 29–52.
Tamás András (2005): A közigazgatási jog elmélete. Budapest: Szent István Társulat.
Taylor, Frederic Winslow (1911a): Shop management. New York – London: Harper & Brothers.
Taylor, Frederic Winslow (1911b): The principle of scientific management. New York – London: Harper & Brothers, 144.
Taylor, Frederick Winslow (1983): Üzemvezetés / A tudományos vezetés alapjai. Ford. Várnai Györgyné. Budapest: KJK.
Temesi István (2007): A jogalkalmazó közigazgatás. In Lőrincz Lajos (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: HVG-ORAC, 221–238.
Temesi István (2013a): Az önálló szabályozó szervek. In Patyi András – Téglási András (szerk.): Államtan és a magyar állam szervezete. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 171–189.
Temesi István (2013): Az önálló szabályozó szervek nemzetközi példái. Új Magyar Közigazgatás, 6(12), 8–14.
Temesi István (2018): A közigazgatási jog alanyai. In Temesi István (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: Dialóg Campus, 91–114.
Temesi István (2020): A közigazgatás tudományos kutatása. A közigazgatással foglalkozó tudományok. A közigazgatás-tudomány és irányzatai. In Szalai András (szerk.): A közigazgatás tudománya és gyakorlata. Budapest: HVG-ORAC, 38–82.
Temesi István – Patyi András (2013): A közigazgatás tevékenységfajtái. In Temesi István (szerk.): A közigazgatás funkciói és működése. Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 165–241.
Toldi Ferenc (1975): Államigazgatási aktustan. In Berényi Sándor – Madarász Tibor – Toldi Ferenc: Államigazgatási jog. Általános rész. Budapest: Zrínyi, 308–344.
Tomcsányi Móric (1912): A közigazgatási jogviszony. Budapest: Politzer.
Tomcsányi Móric (1933): Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. Különös (szakigazgatási) rész. Budapest: Fővárosi Nyomda.
Torma András (2005a): A hatósági ellenőrzés. In Fazekas Marianna – Ficzere Lajos (szerk.): Magyar Közigazgatási jog. Általános rész. Budapest: Osiris, 477–482.
Torma András (2005b): Határozat jellegű döntések (okiratok), és a hatósági ellenőrzés. In Kalas Tibor (szerk.): Közigazgatási jog 2. Magyar közigazgatási jog. Általános rész II. Budapest: Virtuóz, 95–103.
Torma András (2008): Az állami, a közigazgatási és az önkormányzati feladatokról. In Csefkó Ferenc (szerk.): Ünnepi kötet Ivancsics Imre egyetemi docens, decan emeritus 70. születésnapjára. Pécs: Pécsi Tudományegyetem ÁJK, 153–164.
Torma András (2011): A határozat jellegű döntések (okiratok) és a hatósági ellenőrzés. In Kalas Tibor (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárás. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó, 150–163.
Torma András (2012): A határozat jellegű döntések (okiratok) és a hatósági ellenőrzés. In Kalas Tibor (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárás. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó, 118–127.
Tóth József (1939): A rendészeti ténykedés alakjai különös tekintettel a közigazgatási aktusokra. Eger: Szent János Nyomda.
Tóth Emese (1995): A koncesszióról. Budapest: Saldó.
Tóth Gergő József (2014): „Új” szerződéstípus a Polgári Törvénykönyvben: a közszolgáltatási szerződés. Advocat, 17(3–4), 23–24.
Tőkey Balázs (2021): Bevezetés a szerződési jog különös részéhez. In Fuglinszky Ádám – Tőkey Balázs (szerk.): Szerződési jog. Különös rész. Budapest: ELTE Eötvös, 25–40.
Török Gábor (2006): A közigazgatási szerződés. In Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Budapest: Aula, 427–430.
Traversa, Edoardo (2013): The Selectivity Test: The Concept of “Regional Aid”. In Rust, Alexander – Micheau, Claire (szerk.): State Aid and Tax Law. Alphen aan den Rijn: Kluwer Law International, 119–136.
United Nations Environment Programme (2019): Global Resources Outlook 2019. Natural Resources for the Future We Want. Online: https://digitallibrary.un.org/record/4047319?v=pdf
Várhomok i-Molnár Márta (2010): A koncesszió fogalma az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában. Európai Jog, 10(6), 27–34.
Várhomok i-Molnár Márta (2014a): A koncesszió magyar modellje és az uniós jog. In Fazekas Marianna (szerk.): Jogi Tanulmányok. Jogtudományi Előadások az ELTE ÁJK Doktori Iskoláinak Jubileumi Konferenciáján, 20 éves a doktori képzés az ELTE Jogi Karán. Budapest: ELTE ÁJK Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 635–644.
Várhomok i-Molnár Márta (2014b): A koncessziós irányelv átültetésének kihívásai. Közbeszerzési Szemle, 4(8–9), 98–104.
Várhomok i-Molnár Márta (2016): A koncessziós beszerzési eljárás. Közbeszerzési Szemle, 6(1–2), 87–98.
Várhomoki-Molnár Márta (2017): IV. könyv. A közigazgatási szerződések. Modellszabályok a IV. könyvben. I. Általános rendelkezések. Pro Publico Bono, 5(2. klsz.), 137–143.
Várhomoki-Molnár Márta (2017): IV. könyv. A közigazgatási szerződések. Modellszabályok a IV. könyvben. VIII. A közigazgatási szerződések szerepe az uniós és tagállami közigazgatási eljárásjogok rendszerében – a modellszabályok értékelése és javaslatok megfogalmazása a közigazgatási szerződések szabályozását illetően. Pro Publico Bono, 5(2. klsz.), 177–179.
Várhomoki-Molnár Márta (2018): Koncessziók nemzetközi vetületei. In Martonyi János et al. (szerk.): Diplomáciai lexikon. A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve. Budapest: Éghajlat.
Várhomoki-Molnár Márta (2020): A közigazgatás szerződései és a koncessziók Európában. PhD-disszertáció. Budapest: ELTE ÁJK. Online: https://doi.org/10.15476/ELTE.2020.046
Várhomoki-Molnár Márta (2021): A közigazgatás szerződései és a koncessziók Európában. Budapest: Wolters Kluwer.
Vékás Lajos (1975): A szerződéstipizálás válságjelenségeiről. Jogtudományi Közlöny, 30(12), 699–706.
Vékás Lajos (1977): A szerződési rendszer fejlődési csomópontjai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Vékás Lajos (2020): A szerződés: alapelvek, megkötés és értelmezés, érvénytelenség és hatálytalanság. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Budapest: Wolters Kluwer, 1532–1665.
Vékás Lajos – Kemenes István (2008): A célzott joghatás hibája. In Vékás Lajos (szerk.): Szakértői javaslat az új Polgári törvénykönyv tervezetéhez. Budapest: Complex, 781–782.
Vermes László (1998): Hulladékgazdálkodás, hulladékhasznosítás. Buda-pest: Mezőgazda.
Vértesy László (2013): Állami feladatkataszter. Budapest: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó.
Vértesy László (2014): Az állami beavatkozás joga és hatékonysága. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Vértesy László (2018a): A közigazgatás cselekményei. In Temesi István (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: Dialóg Campus, 223–242.
Vértesy László (2018b): A közigazgatás tevékenységfajtái. In Temesi István (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest: Dialóg Campus, 201–222.
Vértesy László (2020): A közigazgatás feladatai és funkciói. In Szalai András (szerk.): A közigazgatás tudománya és gyakorlata. Budapest: HVG-ORAC, 310–329.
Veszprémi Bernadett (2013): A közigazgatási aktusok. In Balázs István (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Debrecen: Debreceni Egyetem, 19–37.
Világhy Miklós – Eörsi Gyula (1965): Magyar polgári jog II. Budapest: Tankönyvkiadó.
Villar Ezcurra, Marta (2016): Energy Taxation and State Aid Law. In R ichelle, Isabelle – Schön, Wolfgang – Traversa, Edoardo (szerk.): State Aid Law and Business Taxation. Berlin-Heidelberg: Springer, 198–220.
Vincze Attila (2013): Önálló szabályozó szervek: egy alkotmányjogi problémavázlat. Közjogi Szemle, 6(3), 7–15.
Virág Csaba (2014): A szerződés. A szerződési jog alapelvei. In Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok magyarázata. III. Budapest: Opten, 141–155.
Kaza, Silpa et al. (2018): What a Waste 2.0. A Global Snapshot of Solid Waste Management to 2050. Washington: World Bank Group. Online: https://doi.org/10.1596/978-1-4648-1329-0
Weiss, Edith Brown (1989): In Fairness to Future Generations: International Law, Common Patrimony, and Intergenerational Equity. New York: Transnational Publishers.
Weiss, Edith Brown (1992): In Fairness to Future Generations and Sustainable Developement. American University International Law Review, 8(1), 19–26.
Wenzel Gusztáv (1872): A magyar magánjog rendszere. Budapest: Athenaeum.
Wolff, Hans Julius (1956): Verwaltungsrecht I. Ein Studienbuch. München: C.H. Beck.
Wollmann, Hellmut – Marcou, Gérard (2010): Introduction. In Wollmann, Hellmut – Marcou, Gérard (szerk.): The Provision of Public Services in Europe. Between State, Local Government and Market. Cheltenham–Northampton: Edward Elgar, 1–14.
Zachár Gyula (1912): A magyar magánjog alaptanai. Budapest: Grill.
Zlinszky Imre (1880): A magyar magánjog mai érvényében: különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Budapest: Franklin.
Zlinszky Imre (1888): A magyar magánjog mai érvényében: különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Budapest: Franklin.
Zlinszky Imre (1891): A magyar magánjog mai érvényében: különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Budapest: Franklin.
Zlinszky Imre (1894): A magyar magánjog mai érvényében: különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Budapest: Franklin.
Zlinszky Imre (1897): A magyar magánjog mai érvényében: különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Budapest: Franklin.
Zlinszky Imre (1902): A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Budapest: Franklin.
Zoltán Ödön (1994): A környezetvédelemről és szabályozásáról. Magyar Jog, 41(4), 204–212.
Megjelenés
Kategóriák
License

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.