A bibliai tíz csapás reneszánsza napjainkban
Szerzők
Absztrakt
Az emberiség történetét számos alkalommal alakították sorsfordító események. Ezek zöme közvetlenül vagy közvetve, általában vagy lokálisan, akár emberek millióinak élete árán is, a társadalmi, gazdasági fejlődés irányába mutatott.
Most azonban az emberiség történetében egyedülálló válaszút előtt áll. A lényegi kérdés az, hogy a véges lehetőségek mellett a zsákutcába vezető, végtelen – következésképpen lehetetlen – fenntartható fejlődéssel járó, látszólagos növekvő jólétet választja, vagy a fogyasztás észszerű csökkentése felé konvergáló, környezetkímélő, gazdasági növekedés nélküli jóllétet.
Az ember természetkárosító magatartásával szemben a csapások környezetünk objektíve meghatározott válaszainak tekinthetők. Ezek közül a meglévők hatékony kezelése és a továbbiakban lehetségesek megelőzése csak – az országok közötti teljes konszenzusra épülő, rapid gyorsasággal megtett – 180 fokos fordulattal vezethet sikerre. Halogatással az emberiség a vesztébe rohan. A fejlődő világnak a létfeltételek hiányával, a fejlett világnak a békés jólét és biztonság elvesztésével kell szembenéznie.
Az elemzés szerzője nyugállományú rendőr vezérőrnagy, az egykori Rendőrtiszti Főiskola volt rektora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának első dékánja, jelenleg az egyetem professor emeritusa. Jogászként a büntetőjog és később a kriminológia oktatásával és kutatásával foglalkozott több mint 40 éven át. A csapások közül főként a terrorizmussal kapcsolatban jelentek meg elemző írásai.
Hivatkozások
hu (2015): Merkel: helyes, hogy vészhelyzetben barátságot arcot mutatunk. 24.hu, 2015. szeptember 15. Online: https://24.hu/kulfold/2015/09/15/merkel-helyes-hogy-veszhelyzetben-baratsagot-arcot-mutatunk/
hu (2022): Akkor jön el a világvége, ha nem teszünk ellene semmit. 24.hu, 2022. június 25. Online: https://24.hu/tudomany/2022/06/25/gelencserandras-interju-reakcio-eghajlatvaltozas-nyersanyaghiany-klimakatasztrofa/
A demográfiai tényezők elhanyagolásának veszélyei (2017). Világgazdaság , 2017. október 17. Online: www.vg.hu/velemenydemografiai-tenyezok-elhanyagolasanak-veszelyei-2-651891/
Acemoglu, Daron – Robinson, James A. (2013): Miért buknak el nemzetek? Ford. Garamvölgyi Andrea. Budapest: HVG.
Agrárszektor (2025): Ha így megy tovább, elfogy a víz Európában: napvilágra került Brüsszel terve. Agrarszektor.hu, 2025. június 2. Onilne: www.agrarszektor.hu/fenntarthatosag/20250602/ha-igy-megy-tovabb-elfogy-a-viz-europabannapvilagra-kerult-brusszel-terve-55785
Ahmad, Mirza Gulam (2002): Az Iszlám tanításainak filozófiája. Ford. Molnár Miklós. Budapest: Palatinus.
Arendt, Hannah (1992): A totalitarizmus gyökerei. Ford. Braun Róbert, Seres Iván, Erős Ferenc, Berényi Gábor. Budapest: Európa.
Ash, Timothy Garton (2022): Szólásszabadság. Ford. Frank Orsolya. Budapest: Európa.
Baigent, Michael – Leigh, Richard [é. n.]: Az inkvizíció. Ford. Bíró Blanka. Budapest: General Press.
Baj van: közelebb került a vízkatasztrófa, ami mindenre kihat majd (2024). Agroinform, 2024. október 20. Online: https://agroinform.hu/kornyezetvedelem/kibillent-a-viz-korforgas-az-egyensulyabol-76568-001
Balavány György (2022): „Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat, a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik”. 24.hu, 2022. június 10. Online: https://24.hu/belfold/2022/06/10/nyersanyagok-globalis-krizisklimavaltozas-gelencser-andras-interju/
Balavány György (2023a): „Az is nagyon merész feltételezés, hogy az emberiség fele életben maradhat a következő évtizedekben”. 24.hu, 2023. március 27. Online: https://24.hu/belfold/2023/03/27/klimavaltozas-adaptacioszaloczy-zsolt-fizikus-interju/
Balavány György (2023b): „Korrekt számítás szerint 2050 körül jöhet az emberiség totális összeomlása”. 24.hu, 2023. május 15. Online: https://24.hu/tudomany/2023/05/15/szathmary-eors-klimavaltozas-evolucio-civilizaciososszeomlas-interju/
Balavány György (2023c): „Mind a zöld növekedés, mind a fenntartható fejlődés hazugság, ezek nem tudják megmenteni a pusztulástól a civilizációnkat”. 24.hu, 2023. december 29. Online: https://24.hu/tudomany/2023/12/29/nemnovekedes-civilizacios-osszeomlas-klimavaltozas-globalizacio-kovesalexandra-interju/
Balavány György (2025): „Az állat nem hülye” – tömegesen pusztulnak ki a vadon élő fajok, és ez az emberi életfeltételeket is veszélyezteti. 24.hu, 2025. május 2.
Balázs Zsuzsanna (2018): A Magyarországon ledolgozott munkaórák felét robotok is el tudnák végezni. Qubit, 2018. május 25. Online: https://qubit.hu/2018/05/25/a-magyarorszagon-ledolgozott-munkaorak-felet-robotokis-el-tudnak-vegezni
Balázs Zsuzsanna (2021): Fogyasztói elköteleződés nélkül az ipari innováció kevés az emberiség megmentéséhez. Qubit, 2021. december 7. Online: https://qubit.hu/2021/12/07/fogyasztoi-elkotelezodes-nelkul-az-ipari-innovaciokeves-az-emberiseg-megmentesehez
Banerjee, Abhijit V. – Duflo, Esther (2021): Jó közgazdaságtan nehéz időkre. Ford. Garamvölgyi Andrea. Budapest: HVG.
Behringer, Wolfgang (2017): A klíma kultúrtörténete. Ford. Tarnói Judit. Budapest: Corvina.
Berend T. Iván (2021): Az Európai Unió története. Ford. Felcsuti Péter. Budapest: Kossuth.
Bieri, Peter (2006): A szabadság keze munkája. Ford. Mesterházi Miklós. Budapest: Európa.
Bodnár Zsolt (2019): Ijesztő pontossággal festik le a neurális hálózatok az emberek arcát, pusztán a hangjuk alapján. Qubit, 2019. június 12. Online: https://qubit.hu/2019/06/12/ijeszto-pontossaggal-festik-le-a-neuralis-halozatok-azemberek-arcat-pusztan-a-hangjuk-alapjan
Bodnár Zsolt (2022): Németországban génmódosított disznók klónozását tervezik, hogy a szívüket emberekbe ültethessék. Qubit, 2022. február 4. Online: https://qubit.hu/2022/02/04/nemetorszagban-genmodositott-disznokklonozasat-tervezik-hogy-a-szivuket-emberekbe-ultethessek
Bodnár Zsolt (2025): Egyetlen ország van csak a Földön, amelyik el tudja látni magát élelmiszerrel. Qubit, 2025. június 4. Online: https://qubit.hu/2025/06/04/egyetlen-orszag-van-a-foldon-amelyik-el-tudja-latni-magat-elelmiszerrel
Bodnár Zsolt (2026): Íme XIV. Leó pápa intelmei a mesterséges intelligenciáról – megjelent a Magnifica Humanitas. Qubit, 2018. május 25. Online: https://qubit.hu/2026/05/25/ime-xiv-leo-papa-intelmei-a-mestersegesintelligenciarol-megjelent-a-magnifica-humanitas
Bozsó Ági (2020): Ha megjelennek, beteríthetik az eget, és mindent letarolhatnak. Index, 2020. március 9. Online: https://index.hu/kulfold/2020/03/09/saska_afrika_rajzas_foldmuveles_kelet-afrika/
Bueno De Mesquita, Bruce – Smith, Alastair (2014): Diktátorok kézikönyve. Ford. Bozai Ágota. Budapest: GABO.
Burgelman, Suzanna (2021): Just 25 Mega-Cities Produce 52% of the World’s Urban Greenhouse Gas Emissions. Frontiers, 2021. július 12. Online: https://blog.frontiersin.org/2021/07/12/just-25-mega-cities-produce-52-of-theworlds-urban-greenhouse-gas-emissions/
Canetti, Elias (1991): Tömeg és hatalom. Ford. Bor Ambrus. Budapest: Európa.
Chemnitz, Christine – Rehmer, Christian – Wenz, Katrin szerk. (2022): Rovaratlasz. Tények és számadatok barátainkról és ellenségeinkről a gazdálkodásban. Berlin–Brüsszel–Budapest: Heinrich Böll Alapítvány – Föld Barátai Európa – Magyar Természetvédők Szövetsége. Online: https://mtvsz.hu/rovaratlasz2022
ClimeNews (2019): Ennek a 20 cégnek köszönhető a legnagyobb környezetszennyezés 1880-tól 2010-ig. ClimeNews – Hírportál, 2019. július 6. Online: https://climenews.com/ennek-a-20-cegnek-koszonheto-a-legnagyobbkornyezetszennyezes-1880-2010
COVID–Coronavirus Statistics [é. n.]. Worldometer. Online: https://srv1.worldometers.info/coronavirus/
Davies, Pascale (2025): Albánia kinevezte a világ első mesterséges intelligenciával működtetett miniszterét. Euronews, 2025. szeptember 13. Online: https://hu.euronews.com/next/2025/09/13/albania-kinevezte-a-vilag-elso-mesterseges-intelligenciaval-mukodtetett-miniszteret
Dawkins, Richard (2007): Isteni téveszme. Ford. Kepes János. Budapest: Nyitott Könyvműhely.
Dezső Tamás (2018): Demográfia és migráció. A muszlim világ népességrobbanásának okai és következményei. Migraciokutato.hu, 2018. december 11. Online: https://migraciokutato.hu/2018/12/11/a-muszlim-vilag-nepessegrobbanasanak-okai-es-kovetkezmenyei/
Dippold Ádám (2020): A természet pusztításával együtt növekszik a járványok kockázata a Földön. Qubit, 2020. május 6. Online: https://qubit.hu/2020/05/06/a-termeszet-pusztitasaval-egyutt-novekszik-a-jarvanyok-kockazata-a-foldon
Dippold Ádám (2023): Az évtized végére már nem lesz elég víz, ha nem csökkentjük a pazarlást. Qubit, 2023. március 17. Online: https://qubit.hu/2023/03/17/az-evtized-vegere-mar-nem-lesz-eleg-viz-ha-nem-csokkentjuk-a-pazarlast
Dippold Ádám (2024): A klímacsúcsnak otthont adó Azerbajdzsán szerint az olaj Isten ajándéka. Qubit, 2024. november 15. Online: https://qubit.hu/2024/11/15/a-klimacsucsnak-otthont-ado-azerbajdzsan-szerint-az-olaj-isten-ajandeka
Dippold Ádám (2025): Egymillió hektárnyi európai erdő égett le idén. Qubit, 2025. augusztus 28. Online: https://qubit.hu/2025/08/28/egymillio-hektarnyieuropai-erdo-egett-le-iden
Dufour, Pierre (1999): Korok és erkölcsök – Szerelmi erkölcsök az ókortól napjainkig. Ford. Gáspár István, Vágó Zsuzsanna. Budapest: Kassák.
Economx (2025): Megint világjárvány fenyeget: terjed a himlőmutáns az európai fesztiválokon. Economx.hu, 2025. augusztus 17. Online: www.economx.hu/gazdasag/megint-vilagjarvany-fenyeget-terjed-himlomutans-europai-fesztivalokon-majom.814542.html
EU 2022/2555 (NIS 2) irányelv hálózati és információs rendszerek biztosításáról. Online: https://digital-strategy.ec.europa.eu/hu/policies/nis2-directive
EU Cybersecurity Strategy [é. n.]. European Commission. Online: https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/policies/cybersecurity-strategy
Euronews (2020): Világbank: 100 millióan süllyedhetnek szélsőséges szegénységbe.
Euronews, 2020. június 8. Online: https://hu.euronews.com/2020/06/08/vilagbank-100-millioan-sullyedhetnek-szelsoseges-szegenysegbe
Euronews, AP (2025): Még 11 ország csatlakozása szükséges a Nyílttengeri Szerződés hatályba lépéséhez. Euronews, 2025. június 10. Online: https://hu.euronews.com/my-europe/2025/06/10/meg-11-orszag-csatlakozasaszukseges-a-nyilttengeri-szerzodes-hatalyba-lepesehez
Fallaci, Oriana (2016a): A harag és a büszkeség. Ford. Földvári Katalin. Budapest: Művelt Nép.
Fallaci, Oriana (2016b): Az értelem ereje. Ford. Földvári Katalin. Budapest: Művelt Nép.
Fallaci, Oriana (2016c): Az utolsó interjú – Az apokalipszis. Ford. Földvári Katalin. Budapest: Művelt Nép.
Ferguson, Niall (2011): Civilizáció. Ford. Gebula Judit. Budapest: Scolar.
Ferguson, Niall (2019): A tér és a torony. Ford. Gebula Judit, Vancsó Éva. Budapest: Scolar.
Ferguson, Niall (2021): Végzet. Ford. Gebula Judit. Budapest: Scolar.
Frankopan, Peter (2021): Új selyemutak. Ford. Makovecz Benjamin. Budapest: Park.
Fukuyama, Francis (2000): A Nagy Szétbomlás. Ford. M. Nagy Miklós. Budapest: Európa.
Germanus Gyula (1984): Allah Akbar! Budapest: Szépirodalmi.
Gibbon, Edward (2019): Az iszlám hódítások és a kalifák uralma. Ford. Óvári Csaba. Máriabesnyő: Attraktor.
Gilliver, Liam (2025): Megérkeztek az első klímamenekültek a süllyedő Tuvaluból Ausztráliába, ahol új életet kezdenek. Euronews, 2025. december 21. Online: https://hu.euronews.com/2025/12/21/az-elso-klimamenekultek-a-sullyedotuvalubol-ausztraliaban-kezdenek-uj-eletet
Globális jelentés az élelmiszerválságokról (2024). AgrárUnió, 2024. április 29. Online: www.agrarunio.hu/hirek/12021-globalis-jelentes-az-elelmiszervalsagokrol
Globális vízválság: a világ élelmiszer-termelésének fele veszélybe kerülhet a következő 25 évben (2024). Útajövőbe.eu, 2024. november 10. Online: https://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/10618-globalis-vizvalsag-a-vilag-elelmiszertermelesenek-fele-veszelybe-kerulhet-a-kovetkezo-25-evben
Halász János (2025): Egy Hitler inspirálta kamasz úgy tett, mintha áttért volna az iszlám hitre, hogy robbanthasson egy mecsetben. 444.hu, 2025. augusztus 11. Online: https://444.hu/2025/08/11/egy-hitler-inspiralta-kamasz-ugytett-mintha-attert-volna-az-iszlam-hitre-hogy-robbanthasson-egy-mecsetben
Harari, Yuval Noah (2015): Sapiens. Ford. Torma Péter. Budapest: Animus.
Harari, Yuval Noah (2017): Homo Deus. Ford. Torma Péter. Budapest: Animus.
Harari, Yuval Noah (2018): 21 lecke a 21. századra. Ford. Torma Péter. Budapest: Animus.
Harari, Yuval Noah (2024): Nexus. Ford. Torma Péter. Budapest: Animus.
Heller Ágnes (1995): A politika Isten halála után. Világosság, 36(4), 28–39.
Hem, Mikal (2013): Kezdő diktátorok kézikönyve. Ford. Petrikovics Edit. Budapest: Typotex.
Herczeg Márk (2025): Dario Amodei: Az AI miatt az amerikai munkanélküliségi ráta már Trump elnöksége alatt 20 százalékra ugorhat. 444, 2025. június 8. Online: https://444.hu/2025/06/08/dario-amodei-az-ai-miatt-az-amerikaimunkanelkulisegi-rata-mar-trump-elnoksege-alatt-20-szazalekra-ugorhat
Hillenbrand, Carole (2016): Az Iszlám. Új történeti bevezetés. Ford. Szabó Zsolt. Budapest: Kossuth.
Horváth Balázs (2019): A beteg bolygó. Budapest: Typotex.
Horváth Balázs (2020a): Erkölcs és civilizáció. Budapest: Typotex.
Horváth Balázs (2020b): A fenntarthatóság pszichológiája. Budapest: Typotex.
Huntington, Samuel P. (2001): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Ford. Puszta Dóra, Gázsity Mila, Gecsényi Györgyi. Budapest: Európa.
Huntington, Samuel P. (2005): Kik vagyunk mi? Ford. Szabó László Zsolt. Budapest: Európa.
HVG (2025): Hátizsákos kiborg-bogarak segíthetik a mentőcsapatokat a katasztrófák után. Hvg.hu, 2025. július 8. Online: https://hvg.hu/tudomany/20250708_kiborg-bogarak-mentes-katasztrofak-hatizsak
Hvg.hu (2007): Terrorizmus 2.0. Hvg.hu, 2007. szeptember 28. Online: https://hvg.hu/tudomany/20070928_kiberterrorizmus_dark_web_project
Hvg.hu (2016): Sötét jóslatot tett közzé Stephen Hawking. Hvg.hu, 2016. december 5. Online: https://hvg.hu/tudomany/20161205_stephen_hawking_gepek_automatizalas_robotok_munkahelyek
Hvg.hu (2019): Az Antarktiszról vontatna az Emírségekbe egy hatalmas jéghegyet egy gazdag üzletember. Hvg.hu, 2019. július 8. Online: https://hvg.hu/tudomany/20190708_antarktisz_egyesult_arab_emirsegek_jeghegy_vontatas
Illényi Balázs (2025): Gépről és lélekről. HVG, 2025. augusztus 7. Online: https://hvg.hu/hetilap-print-cikk/20253210tech1
Iván-Nagy Szilvia (2025): Ötszázezer ember nevéhez, lakcíméhez, személyes adataihoz juthattak hozzá a hekkerek az érettségi adatbázisban. Telex, 2025. június 16. Online: https://telex.hu/techtud/2025/06/16/ketszintu-erettsegi-informatikai-rendszer-hekkerek
Iribarren, Marta Iraola (2026): Kevesebb fiú születik a felmelegedés miatt egy tanulmány szerint. Euronews, 2026. március 9. Online: https://hu.euronews.com/egeszseg/2026/03/09/a-kutatas-szerint-a-melegedessel-kevesebb-fiu-szuletik
Jászberényi Sándor (2016): Intelligens gépek: tömegek veszíthetik el a munkájukat belátható időn belül. 24.hu, 2016. július 18. Online: https://24.hu/fn/gazdasag/2016/07/18/intelligens-gepek-tomegek-veszithetik-el-a-munkajukatbelathato-idon-belul
Jean Orsolya (2021): Ha így folytatjuk, 2050-re szemétbe fulladunk! Valóban ilyen jövőt akarunk a gyermekeinknek? Éva Magazin, 2021. november 5. Online:www.evamagazin.hu/vilagom/szemetbe-fullad-a-vilag-tegyunk-ellene
Johnson, Paul (2005): A kereszténység története. Ford. Makovecz Benjamin. Budapest: Európa.
Kepel, Gilles (2007): Dzsihád. Ford. Sajó Tamás. Budapest: Európa.
Kerner Zsolt (2018): Harari: Az sem természetes, hogy egy magyar törődjön
tízmillió másik magyarral. 24.hu, 2018. szeptember 20. Online: https://24.hu/kulfold/2018/09/20/yuval-noah-harari-interju
Kertész Ákos (2025): Kína mesterséges intelligenciával vezérelt humanoid robotjai forradalmasíthatják a gyártást. Híradó, 2025. május 13. Online: https://hirado.hu/extra/tudomany-high-tech/cikk/2025/05/13/kina-mestersegesintelligenciaval-vezerelt-humanoid-robotjai-forradalmasithatjak-a-gyartast
Kertész Imre (2014): A végső kocsma. Budapest: Magvető.
Kiss Ferenc [é. n.]: Fenntartható fejlődés. Megújuló energia. Online: www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/megujulo/Fenntarthato%20fejlodes/Fenntarthato%20fejlodes.html
Kissinger, Henry (2015): Világrend. Ford. Kállay Tibor, Pataky Éva. Budapest: Antall József Tudásközpont.
Kiszáradó síkság (2025): Nem az a kérdés, hogy az invazív szúnyogok nálunk is elterjesztik-e a dengue-lázat, hanem az, hogy mikor. Qubit, 2025. április 30. Online: https://qubit.hu/2025/04/30/nem-az-a-kerdes-hogy-az-invazivszunyogok-nalunk-is-elterjesztik-e-a-dengue-lazat-hanem-az-hogy-mikor Kitekintő (2025): 2050-re1,2 milliárd ember válhat menekültté. Kitekinto.hu, 2020. szeptember 10. Online: https://kitekinto.hu/2020/09/10/europankivul/2050-re-12-milliard-ember-valhat-menekultte/184249/
Krasztev, Ivan – Holmes, Stephen (2021): A fény kialszik. Ford. Széky János. Budapest: Park.
Laky Zoltán (2025): Mi lesz ebből? Tinédzserek tömegei használnak képzelt barátként „AI-társakat”. Válasz Online, 2025. szeptember 12. Online: www.valaszonline.hu/2025/09/12/mi-lesz-ebbol-tinedzserek-tomegei-hasznalnakkepzelt-baratkent-ai-tarsakat/
Le Bon, Gustave (1913): A tömegek lélektana. Ford. Balla Antal. Budapest: Franklin-Társulat.
Lendvai András (2025a): A saját sírunkat ássuk, több száz szunnyadó vulkán törhet ki a gleccserek olvadása miatt. Index, 2025. július 14. Online: https://index.hu/tudomany/2025/07/14/globalis-felmelegedes-gleccser-olvadasvulkan-aktivitas/
Lendvai András (2025b): Égetjük, mintha nem lenne holnap, pedig már a cápák is elveszítik a fogaikat. Index, 2025. augusztus 31. Online: https://index.hu/tudomany/2025/08/31/capa-capafog-globalis-felmelegedes-ocean-osszetetelokoszisztema/
Lewis, Bernard (2004): Az iszlám válsága. Ford. Tomori Gábor. Budapest: Európa. Lorenz, Konrad (2002): A civilizált emberiség nyolc halálos bűne. Ford. Gellért Katalin. Budapest: Cartaphilus.
Lovas István (2016): De Gaulle tábornok az arabok integrációjáról 1958-ban.
Lovasistvan.hu, 2016. május 15. Online: https://lovasistvan.hu/2016/05/15/de-gaulle-tabornok-az-arabok-integraciojarol-1958-ban/Madzin Emília (2025): Klímaszkeptikus tudósokon keresztül építi le a klímakutatást
Donald Trump kormánya. Telex, 2025. július 16. Online: https://telex.hu/kulfold/2025/07/16/trump-klimatagadas-tudosok-tudomany-klimavaltozas-eghajlat-egyesult-allamok
Magyarország vesztesége a második világháborúban (1996). In Kollega Tarsoly István et al. (szerk.): Magyarország a XX. században I. Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás. Szekszárd: Babits. Online: https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/74.html
Matura Tamás (2025): Óriási károkat okoz az AI az egyetemistáknak – Generációkat butíthat el a technológia. Portfolio.hu, 2025. október 18. Online: www.portfolio.hu/gazdasag/20251018/oriasi-karokat-okoz-az-ai-az-egyetemistaknak-generaciokat-butithat-el-a-technologia-793278
Maturana, Jesús (2025): Egyre több a száraz zivatar a klímaváltozás miatt, és ez óriási veszélyt hordoz magában. Euronews, 2025. augusztus 10. Online: https://hu.euronews.com/green/2025/08/10/egyre-tobb-a-szaraz-zivatar-a-klimavaltozas-miatt-es-ez-oriasi-veszelyt-hordoz-magaban
Meadows, Donella – Randers, Jorgen – Meadows, Dennis (2005): A növekedés határai. Ford. Déri Andrea. Budapest: Kossuth.
Merkel, Angela (2024): Szabadság. Ford. Torma Péter. Budapest: Animus.
Mészáros R. Tamás (2021): Japán az olimpia farvizén meghirdette a hidrogénenergia-alapú társadalom jövőképét. G7, 2021. július 31. Online: https://g7.hu/vilag/20210731/japan-az-olimpia-farvizen-meghirdette-a-hidrogenenergia-alapu-tarsadalom-jovokepet/
Miért térnek vissza a betegségek? [é. n.]. Jehova Tanúi hivatalos honlapja. Online: www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g20030522/Miért-térnek-vissza-abetegségek/
Molnár Csaba (2020): A sivatagi sáskáktól még a repülők is megfutamodnak. Index, 2020. január 22. Online: https://index.hu/techtud/2020/01/22/sivatagi_saska_egyiptomi_vandorsaska_saskajaras_invazio_afrika_kenya_etiopia_ehinsag/Montefiore, Simon Sebag (2014): Jeruzsálem. Egy város életrajza. Ford. Kisantal Tamás. Pécs: Alexandra.
MTI (2000): II. János Pál pápa bocsánatot kért az egyház bűneiért. ORIGO, 2000. március 12. Online: www.origo.hu/nagyvilag/20000312ii.html
MTI (2007): Brzezinski: a terroristáknak politikai céljaik vannak. Hvg.hu, 2007. július 2. Online: https://hvg.hu/vilag/20070702_brzezinski_terrorizmus_cnn_kissinger
MTI [é. n.]: A világ népességének leggazdagabb tíz százaléka felelős a széndioxid-kibocsátás feléért. Érdekes Világ. Online: www.erdekesvilag.hu/a-vilag-nepessegenek-leggazdagabb-tiz-szazaleka-felelos-a-szendioxidkibocsatas-feleert/
MTI-Népszava (2022): Az ENSZ szerint a világ 2,8 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés elé néz a század végéig. Népszava, 2022. október 27. Online: https://nepszava.hu/3174000_unep-globalis-felmelegedes-klimakatasztrofa
Murray, Douglas (2019): Európa furcsa halála. Ford. Seress Ákos. Pécs: Alexandra.
Nádor András (2025): Már a magyar GDP közel kétharmadának megfelelő pénzt költöttek mesterséges intelligenciára a legnagyobb techcégek. Telex, 2025. augusztus 2. Online: https://telex.hu/techtud/2025/08/02/155-milliarddollar-mesterseges-intelligencia-techcegek-magyar-gdp
Nagy Gergely (2025a): Az elmúlt 25 év legnagyobb olajlelőhelyére bukkant a British Petroleum Brazília partjainál. Qubit, 2025. augusztus 4. Online: https://qubit.hu/2025/08/04/az-elmult-25-ev-legnagyobb-olajlelohelyerebukkant-a-british-petroleum-brazilia-partjainal
Nagy Gergely (202 5b): Az MIT új robotrovara százszor tovább bír ja a mesterséges beporzást, mint az előző verzió. Qubit, 2025. február 11. Online: https://qubit.hu/2025/02/11/az-mit-uj-robotrovara-szazszor-tovabb-birja-a-mesterseges-beporzast-mintaz-elozo-verzio
Nagy Gergely (2025c): Durván nőtt a négy legnagyobb AI-fókuszú techcég közvetett károsanyag-kibocsátása. Qubit, 2025. június 6. Online: https://qubit.hu/2025/06/06/durvan-nott-a-negy-legnagyobb-ai-fokuszu-techcegkozvetett-karosanyag-kibocsatasa
Nagy Gergely (2025d): Ezzel az új, AI-alapú eszközzel órák alatt elvégezhető egy sérült festmény restaurálása. Qubit, 2025. június 13. Online: https://qubit.hu/2025/06/13/ezzel-az-uj-ai-alapu-eszkozzel-orak-alatt-elvegezheto-egyserult-festmeny-restauralasa
Necsny (2025): Így csapolják meg álegyetemisták az amerikai diákhitelrendszert. Index, 2025. június 23. Online: https://index.hu/kulfold/2025/06/23/egyesultallamok-diakhitel-atveres-identitaslopas-mesterseges-intelligencia/
Németh András (2025): A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa. Hvg.hu, 2025. május 10. Online: https://hvg.hu/elet/20250510_Amesterseges-intelligencia-veszelyeire-figyelmeztetett-a-papa
Népességrobbanás [é. n.]. Föld Napja Alapítvány. Online: www.fna.hu/vilagfigyelo/nepessegrobbanas
NIS2 Directive: Securing Network and Information Systems [é. n.]. European Commission. Online: https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/policies/nis2-directive
Ortega y Gasset, José (1943): A tömegek lázadása. Ford. Puskás Lajos. Budapest: Hindy András.
Orwell, George (1989): 1984. Ford. Szíjgyártó László. Budapest: Európa.
Piac&Profit (2014): Hagynak munkát az embereknek a robotok? Piac&Profit, 2014. december 11. Online: https://piacesprofit.hu/gazdasag/hagynak-munkataz-embereknek-a-robotok/
Piketty, Thomas (2024): Az egyenlőség rövid története. Ford. Fáber András. Budapest: Corvina.
Pinker, Steven (2018): Az erőszak alkonya. Ford. Gyárfás Vera. Budapest: Typotex.
Pinker, Steven (2019): Felvilágosodás most. Ford. Mátics Róbert. Pécs: Alexandra.
Portfolio (2025): Klímakockázatok jelen és jövő időben – Állandósulni fog az ESG-pulzusmérés. Portfolio.hu, 2025. június 28. Online: www.portfolio. hu/gazdasag/20250628/klimakockazatok-jelen-es-jovo-idoben-allandosulnifog-az-esg-pulzusmeres-770547
Pruzsinszki Bence (2025): Nagy veszély fenyegeti Európát: egyre lesújtóbb képet fest a környezet állapota a szakértők szerint. Portfolio.hu, 2025. május 3. Online: www.portfolio.hu/global/20250503/nagy-veszely-fenyegeti-europategyre-lesujtobb-kepet-fest-a-kornyezet-allapota-a-szakertok-szerint-758219
Qubit.hu (2020a): 1-3 milliárd ember lakóhelyén válhat elviselhetetlenné a klíma 2070-re, fel kell készülnünk a befogadásukra. Qubit, 2020. május 5. Online: https://qubit.hu/2020/05/05/1-3-milliard-ember-lakohelyen-valhat-elviselhetetlenne-a-klima-2070-re-fel-kell-keszulnunk-a-befogadasukra?_ga=2.2329700
Qubit.hu (2020b): Oxfam: Félmilliárddal nőhet a szegények száma a Földön. Qubit, 2020. április 9. Online: https://qubit.hu/2020/04/09/oxfam-felmilliarddalnohet-a-szegenyek-szama-a-foldon
Rádi Balázs (2025a): NASA-igazgató Magyarországon: Összeomolhatnak a nyugdíjrendszerek. Index, 2025. október 18. Online: https://index.hu/gazdasag/2025/10/18/nasa-omar-hatamleh-hosszu-elet-ai-kihivas-csendesoliver-nick-hall-nyugdij-egeszsegugy/
Rádi Balázs (2025b): Veszélyes félreértés: Európa teljesen torz képet lát Kínáról. Index, 2025. augusztus 11. Online: https://index.hu/gazdasag/2025/08/11/kina-energia-strategia-europa-zoldatallas-tatar-mihaly-oeconomus/
Radó Nóra (2020): Egy HR-algoritmus képes megmondani, milyen gyakran fogsz munkát váltani. Qubit, 2020. július 29. Online: https://qubit.hu/2020/07/29/egy-hr-algoritmus-kepes-megmondani-milyen-gyakran-fogsz-munkat-valtani
Radó Nóra (2022): A klímaváltozás néhány évtizeden belül véget vethet a téli olimpiáknak. Qubit, 2022. február 9. Online: https://qubit.hu/2022/02/09-/a-klimavaltozas-nehany-evtizeden-belul-veget-vethet-a-teli-olimpiaknak
Riba István (2025): Merkelnek hiába volt igaza, ha nem bírta az országa – így formálta át Európát a menekültválság. Hvg.hu, 2025. szeptember 4.
Online: https://hvg.hu/360/20250904_hvg-2015-menekultvalsag-merke-orbanbevandorlok-europa
Ritchie, Hannah et al. (2023): Population Growth. Online: https://ourworldindata.org/population-growth
Ritecz György – Sárkány István (2013): A jövő terrorizmusa. Belügyi Szemle, 61(6), 5–25.
Rostoványi Zsolt (2020): Az iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan.
Rovarok által terjesztett betegségek — Egyre nagyobb a gond [é. n.]. Jehova Tanúi hivatalos honlapja. Online: www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g20030522/Rovarok-által-terjesztett-betegségek-Egyre-nagyobb-a-gond/
Sárkány István (2004): Gondolatok a terrorizmusról a 2001. szeptember 11-i támadás 3. évfordulóján. Magyar Rendészet, 4(4), 95–99.
Sárkány István (2008): Terrorizált civilizáció, civilizált terrorizmus. Szakmai Szemle, (1), 81–87.
Sárkány István (2009): A nyolcadik utas: a terrorizmus. In Németh Zsolt (szerk.): Írások Tauber István emlékére. 1949–2003. Budapest: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Magyar Kriminológiai Társaság – Rendőrtiszti Főiskola, 96–104.
Sárkány István (2012): A terrorizmus és az iszlám. A kérdés másik oldala. Belügyi Szemle, 60(7–8), 143–155.
Sárkány István (2015): A terrorizmus jelene és jövője. Hadtudomány, 25(1–2), 143–148.
Sárkány István (2016): A terror gyakorlatának konstans és mobil elemei az elmúlt fél évszázad tükrében. Belügyi Szemle, 64(10), 5–23.
Sárkány István (2018): Az erőszakos bűnözés és a terrorizmus azonos és eltérő kriminológiai jellemzőinek vázlatos áttekintése. Belügyi Szemle, 66(3), 123–152.
Sárközi Judit (2022): A FAO riadót fúj: mélyül a globális élelmiszerválság. Magyar Mezőgazdaság, 2022. december 19. Online: https://magyarmezogazdasag.hu/2022/12/19/fao-riadot-fuj-melyul-globalis-elelmiszervalsag/
Sarrazin, Thilo (2019): Ellenséges hatalomátvétel. Ford. Tadeusz Rieckmann. Budapest: Századvég.
Sen, Amartya (2003): A fejlődés mint szabadság. Ford. Hegedűs Judit. Budapest: Európa.
Sereg András (2025): Az Alkotmánybíróság sötét képet festett Magyarország környezeti állapotáról. Index, 2025. június 8. Online: https://index.hu/belfold/2025/06/08/klimavedelem-alkotmanybirosag-magyar-tudomanyosakademia-elsivatagosodas-erdopusztulas-hohullam/
Snyder, Timothy (2016): Fekete Föld. Ford. Soproni András. Budapest: 21. Század.
Snyder, Timothy (2019): A szabadság felszámolása. Ford. L’Homme Ilona. Budapest: 21. Század.
Somfai Dávid (2025): Európányi ember éhezik a Földön. HVG, 2025. augusztus 14. Online: https://hvg.hu/hetilap-print-cikk/20253306tenytar1
Spengler, Oswald (1994): A nyugat alkonya I–II. Ford. Csejtei Dezső, Juhász Anikó. Budapest: Európa.
Startlap Utazás (2025): Bejelentették a világ első fővárosát, ahol teljesen elfogyhat az ivóvíz. Startlap Utazás, 2025. augusztus 2. Online: www.startlap.hu/utazas/kabul-afganisztan-vizhiany-humanitarius-katasztrofa/
Stubnya Bence (2019): Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, nem nőhet a gazdaság úgy, ahogy eddig. G7, 2019. október 20. Online: https://g7.hu/elet/20191020/ha-el-akarjuk-kerulni-a-klimakatasztrofat-nem-nohet-a-gazdasag-ugy-ahogy-eddig/
Stubnya Bence (2020a): 70 éve nem volt akkora sáskajárás Kelet-Afrikában mint most, 25 millió ember élete van veszélyben. G7, 2020. február 21. Online: https://g7.hu/vilag/20200221/70-eve-nem-volt-akkora-saskajaras-keletafrikaban-mint-most-25-millio-ember-elete-van-veszelyben/
Stubnya Bence (2020b): Összeomlástól féltették, a világgazdaság élmezőnyében végzett idén Afrika. G7, 2020. december 26. Online: https://telex.hu/g7/kozelet/2019/10/20/ha-el-akarjuk-kerulni-a-klimakatasztrofat-nem-nohet-a-gazdasag-ugy-ahogy-eddig
Szolzsenyicin, Alekszandr (1989): Ivan Gyenyiszovics egy napja. Ford. Wessely László. Budapest: Európa.
Tanácstalan Köztársaság (2019). Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar, 2019. június 7. Online: https://tatk.elte.hu/content/tanacstalan-koztarsasag.e.1872
Tilesch György – Hatamleh, Omar (2021): Mesterség és intelligencia. Ford.
Stemler Miklós. Budapest: Libri. Timár Gigi (2017): A munkavállalók irányítják a munkaerőpiacot a jövőben. Piac&Profit, 2017. május 9. Online: https://piacesprofit.hu/gazdasag/amunkavallalok-iranyitjak-a-munkaeropiacot-a-jovoben
Torontáli Zoltán (2025): A magyar károsanyag-kibocsátás úgy is dinamikusan nő, hogy a gazdaság egy helyben toporog. Telex, 2025. augusztus 25. Online: https://telex.hu/g7/adat/2025/08/25/magyar-eu-karosanyag-kibocsatasgdp-novekedes-uhg
Tóth András (2020): A mesterséges intelligencia szabályozásának paradoxonja és egyes jogi vonatkozásainak alapvető kérdései. Infokommunikáció és Jog, 16(73), 3–9. Online: https://infojog.hu/toth-andras-a-mesterseges-intelligenciaszabalyozasanak-paradoxonja
Tóth András (2025a): Bibliai léptékű árvaszúnyograjzás kezdődött a Balatonnál. Qubit, 2025. június 19. Online: https://qubit.hu/2025/06/19/bibliai-leptekuarvaszunyograjzas-kezdodott-a-balatonnal
Tóth András (2025b): Drasztikus fordulat állt be az Antarktiszon, veszélyben a Föld legnagyobb jégtakarója. Qubit, 2025. szeptember 8. Online: https://qubit.hu/2025/09/08/drasztikus-fordulat-allt-be-az-antarktiszon-veszelybena-fold-legnagyobb-jegtakaroja
Tóth András (2025c): Heti két csirkemellnyi hús a maximum, ha fenntarthatóan akarunk étkezni. Qubit, 2025. április 24. Online: https://qubit.hu/2025/04/24/heti-ket-csirkemellnyi-hus-a-maximum-ha-fenntarthatoan-akarunk-etkezni
Túlfogyasztás [é. n.]. Zöld Hang. Online: https://zoldhang.hu/enciklopedia/tulfogyasztas/
Túlhasználat [é. n.]. Föld Napja Alapítvány. Online: www.fna.hu/vilagfigyelo/tulhasznalat
Uniós kiberbiztonsági politikák [é. n.]. Európai Bizottság. Online: https://digitalstrategy.ec.europa.eu/hu/policies/cybersecurity-policies
Vajna Tamás (2025a): Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a sokat bírált magyar klímatörvény egy részét. Qubit, 2025. június 5. Online: https://qubit.hu/2025/06/05/az-alkotmanybirosag-megsemmisitette-a-sokat-biralt-magyarklimatorveny-egy-reszet
Vajna Tamás (2025b): Rekordaszállyal fenyeget a 2025-ösnyár. Qubit, 2025. június 20. Online: https://qubit.hu/2025/06/20/rekordaszallyal-fenyeget-a-2025-os-nyar
Vargas Llosa, Mario (2007): Izrael–Palesztina. Béke vagy szent háború. Ford. Benyhe János. Budapest: Európa.
Világi Máté (2025): Törölje ki az emailjeit, hogy spóroljunk a vízzel – kéri a briteket az Egyesült Királyság kormánya. Telex, 2025. augusztus 13. Online: https://telex.hu/techtud/2025/08/13/egyesult-kiralysag-adatkozpont-email-viz
Walker, Lauren (2025): Van még remény a párizsi klímaegyezmény betartására? Euronews, 2025. augusztus 11. Online: https://hu.euronews.com/my-europe/2025/08/11/van-meg-remeny-a-parizsi-klimaegyezmeny-betartasara
Walter Zalán (2025): Kiszámolta a Toyota, mennyire szennyeznek a villanyautók. Autónavigátor.hu, 2025. június 15. Online: www.autonavigator.hu/cikkek/kiszamolta-a-toyota-mennyire-szennyeznek-a-villanyautok/
Zöld Hang (2021): Minden kilencedik ember éhezik a világon. Zöld Hang , 2021. szeptember 14. Online: https://zoldhang.hu/2021/09/14/mindenkilencedik-ember-ehezik-a-vilagon/
Megjelenés
Kategóriák
License

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.