A gazdasági és monetáris unióhoz kapcsolódó szakpolitikák

A monetáris unió definíció szerint olyan integrációs lépcsőfokot jelent, amelyben a részt vevő államok egységesítik monetáris (árfolyam- és kamat-) politikájukat. Az egységesülés végbemehet közös valuta bevezetésével és a monetáris politikák közösségi szintre helyezésével, vagy a nemzeti valuták visszavonhatatlan rögzítésével közös valuta bevezetése nélkül. Az európai uniós döntéshozók történelmi lépést hajtottak végre a gazdasági és monetáris unió (GMU) 1999-es elindításával, amely során egy közel négy évtizedes folyamatnak, a megfelelő közös árfolyamrendszer kiválasztásának lett vége a tagállami valuták egyesítésével és az euró bevezetésével.
A GMU-hoz tartozó szakpolitikák köre szélesnek tekinthető, és nem kizárólag a monetáris integrációhoz tartozó adekvát területek (kamat- és árfolyam-politika) egységesítését jelenti, hanem egy komplex makrogazdasági kormányzási rendszert. A 2008–2009-es globális pénzügyi válságot megelőző időszakban kétpilléres rendszer működött az eurózónában, a közösségi szintre emelt monetáris politika mellett megjelent egy diszkrecionális, de szabályalapú fiskális politika, amely a Stabilitási és Növekedési Egyezmény (SNE) intézményében manifesztálódott.1 A globális pénzügyi válságra és a nyomában kialakult euróválságra (2010–2012) tekinthetünk úgy, mint katalizátorra, amely felélénkítette az eurózóna intézményi keretrendszeréről szóló diskurzust, és érdemi beavatkozásra ösztökélte az uniós döntéshozókat. A válságmenedzselés során a közösségi szintű monetáris politikáért felelős intézmény, az Európai Központi Bank a nem konvencionális monetáris politikai lépések sorozatát hajtotta végre, hogy időt és likviditást biztosítson a recesszióba süllyedt uniós tagállamok számára. Az uniós döntéshozók – az Európai Bizottság vezetésével – jelentős mértékben megerősítették (szigorították) a szabályalapú fiskális kormányzást. A két hagyományosnak tekinthető makrogazdasági ág mellett megjelent az európai pénzügyi és bankrendszer szabályozásának kívánalma is, amely mikro- és makroprudenciális pénzügyi felügyeleti rendszer létrehozására sarkallta az uniós döntéshozókat. Végül a gazdasági és monetáris unióhoz lazán kapcsolódó területek, mint a strukturális és versenyképességi politikák kormányzása is az „intézményesülés” útjára lépett.

(Bevezetés)