Cover_Gazdasagpolitika

Gazdaságpolitika: Nyitott gazdaságok gazdasági kormányzása

Szerzők

Kutasi Gábor (szerk.)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Absztrakt

A 21. század világgazdaságának fordulatokban és sokkhatásokban bővelkedő forgatagában a gazdaságilag nyitott országok számára nélkülözhetetlen az a koordinációs és iránymutató tevékenység, amelyet a gazdaságpolitikának el kell végeznie a jó kormányzás elvei mentén. Ahogy egyik szerzőnk, György László fogalmaz, „[a] gazdaságpolitika arról szól, hogyan érjük el a legtöbbet a közösségünk számára a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal. Vágyaink végtelenek, de világunk és lehetőségeink végesek – a kettő közötti feszültséget kell feloldania a gazdaságpolitikának, hogy minél többen érezzék úgy, sikerül előrelépniük és emberhez méltó életet élniük, viszonylagos jólétben.”

A könyv útikalauz a 21. század modern és – a válságok következtében – innovatív gazdaságpolitikai intézkedéseinek rengetegében. Népes szerzőgárdánk munkája kifejezetten a Magyarország típusú, kis, nyitott gazdaságok szempontjaira fókuszálva támogatja a szeminarizált és gyakorlatorientált feldolgozást feladatokkal, esettanulmányokkal.

Tartalom

Szerzői életrajzok

Magas István, Budapesti Corvinus Egyetem

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, Globális Tanulmányok Intézet, Világgazdasági Tanszék

Vilonya Martin, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

gyakornok, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet

Tóth Arnold, Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

docens, Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

Torda Sztella, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

gyakornok, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet

Szűcs Petra, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

gyakornok, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet

Szijártó Norbert, Budapesti Corvinus Egyetem

adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem, Globális Tanulmányok Intézet, Világgazdasági Tanszék

Szemlér Tamás, Budapesti Gazdasági Egyetem

intézetvezető, habilitált egyetemi docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, Közgazdaságtan Intézet, Közgazdasági és Üzleti Tudományok Tanszék

Orosz Ágnes, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

kutató, KRTK Világgazdasági Intézet

Nyikos Györgyi, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

tanszékvezető egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közpénzügyi tanszék

Mártonffy Balázs, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

intézetvezető, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Amerika Kutatóintézet

Marton Ádám, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

tanársegéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

Benczes István, Budapesti Corvinus Egyetem

tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, Globális Tanulmányok Intézet, Világgazdasági Tanszék

Kutasi Gábor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

tanszékvezető egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

Kolozsi Pál Péter, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

tudományos munkatárs, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet

igazgató, Magyar Nemzeti Bank, Jegybanki eszköztár devizatartalék és kockázatkezelési igazgatóság

Kollárik Ferenc, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

tanársegéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

Kertész Krisztián

főiskolai tanár, egyetemi docens

Honvári János, Budapesti Gazdasági Egyetem

adjunktus, Budapesti Gazdasági Egyetem

adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

György László, Neumann János Egyetem

docens, Neumann János Egyetem

kormánybiztos, korábbi ITM-államtitkár

Füzesi Krisztina, K&H Bank

munkatárs, K&H Bank

doktorandusz, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Doktori Iskola

Fülöp Katalin, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

Feierabend Izabella, Külgazdasági és Külügyminisztérium

energia- és környezetpolitikai szakértő, Külgazdasági és Külügyminisztérium

Czeczeli Vivien, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék

Cover_Gazdasagpolitika

Letöltések

Megjelenés

2024.03.06

Részletek a rendelkezésre álló kiadványformátumról: PDF

PDF

ISBN-13 (15)

978-615-6598-95-0